A betegség köré

Nem érdekelnek a saját gondolataim. Nem azért, mert a végletekig szomorú vagyok, hanem azért mert rengeteg más hasonló és rendkívül érdekes gondolat van, amit hogyha olvasok, arra döbbenek rá, hogy hoppá, ezen az úton már én is haladtam. Persze ez lehet, hogy lustaság, mert magamnak kellene megtennem azokat a lépéseket, amiket más már megtett. És lehet, hogy dőreség, mert lehet, hogy rossz úron járt az, aki előttem járt.
A tudomány határán mindig ott áll a képzelet. Mindig.
A tudomány lépéséit gondolatokban lehet mérni. Ugye? (Na, te éppen nem jöttél elő semmi újjal, nem haladtál, bezzeg ő, ő forradalmár! Nézd, mennyire csillog! Harcos jelleme szikár, és az elméje, mint a gyémánt... Elő kell hozakodni valami sajáttal, ez hát a gondolat...)
A lépések végén (hopp, de nagy ugrás!) ott a halál. Mindig. (Vagy a tudatvesztés...)
No mindegy, ide is, oda is vezethet a betegség.

A betegség nagy tanítómester ám!

A galaxisok szerkezete

Sokan gondolják úgy, hogy a világ isten emanációja. Talán Carlos Castaneda is így látta a világot a könyveiben, nem igazán tudom, csak arra emlékszem, hogy használta a szót.
A galaxisok szerkezete erősen alátámasztja az emanáció tanát. Jelenlegi tudásunk szerint, csak sejthetjük, hogy mi van a galaxisok belsejében (hipermasszív fekete lyukak), de hogy ezek pontosan mik, arról csak sejtéseink vannak.

Nagyon úgy tűnhet, hogy ami bent van, az a lényeg, és ami kint, az a kisugárzás. Ami belül van, az az igazi, ami kívül, az csak a kép.

Mint amikor reggel álomittas szemmel nézem a ragyogó ledlámpát a konnektorban. Mintha fényfátyol vonná körül.

Vagy mint amikor párás tükörben látom a villanykörtét.

Van tehát egy közeg (az űr, az idő, a pára, a sötét energia, a sötét anyag stb.), ami elválaszt minket attól a dologtól, ami már olyan nagy léptékű hatással van ránk, hogy észre sem vesszük. (A hangya is a száguldó vonaton azt hiheti, hogy nem száguld, pedig valójában igen.) Ez a közeg ugyanakkor közvetít is felénk információkat (pl. macrolensing), és persze torzít.

Hogy sohasem tudhatjátok biztosan, hogy imáitok meghallgattatnak-e, az éppen olyan, mintha nem tudnátok biztosan, hogy nem hallgattatnak meg. Akkor miért nem imádkoztok?

Sokan mondják, hogy az ima időfecsérlés, szerintem talán méltatás vagy dicsérés is lehet.  

hatalom/isten/gombatelepek

Hmmm.

Machiavelli megcáfolhatatlan tézise szerint a hatalom gyakorlásához hazudni, lopni és csalni kell. Ez igaz sajnos. Az anarchizmus szimpatikusabb vonulata talán ezért tagadja a hatalmat. Minek is az? A kereszténység meg hírdeti a szeretetet a hatalom ellen, de azt is mondja, hogy vezérlés kell ahhoz, hogy a világi hatalom ne üljön orgiát. Márpedig ül.

Vajon nem Föld nevű bolygó a legbölcsebb?

Vajon nem a Nap nevű csillag minden lokális élet forrása?

És a testvére az Proxima Centauri nevű vörös törpecsillag?

A lokális csillaghalmaz, és a Lokális Buborék? Benne a Gemingával?

Hajlok rá, hogy igen. Az emberek halmaza meg olyan, mint egy gombatelep: a lényeget tekintve mindegy, hogy a szeretet elve, vagy a hatalom elve irányítja; terjeszkedik, a fonalai egyre benövik a bolygót, és más világok felé terjeszkednek. Ilyesmiről írt Lem is a Fiaskó című könyvében.

Szela.  

Mi kell a gonoszsághoz?

- áldozat
- támogatás: megfigyelők, előteremtők, őrködők
- alkalom
- buzdítás
- lelki törés az elkövetőben
- lelki törés az áldozatban
- hogy ismerje a gonosz, hogy a helyzet megoldhatatlan, nem lehet elkerülni
- a gonosz rossz önismerete
- reménytelenség
- a konkrét gonoszság titkossága
- a konkrét eseményt értse a gonosz és az áldozat is
- az általános gonosz jelenség nyilvánossága
- a gonosz jelenséget értse a társadalom
- az áldozat szenvedése
- az áldozat félelme (ez nem feltétlenül szükséges)

Az emberiség háló

A testem és a lelkem összege önmagam, ahogy tanítják egyesek. Önmagam által tartok kapcsolatot a világmindenséggel. Vannak rajtam kívül más önmagamok is, a szelfek. A szelfek összessége maga a társadalom.
Kérdés, hogy vajon a társadalmon keresztül maga a társadalom tart-e kapcsolatot a világmindenséggel vagy egy magasabb entitás, mondjuk az, amin kifejlődött a társadalom?
Hajlok arra, hogy inkább az, amin. Nem pedig a társadalom maga.
A földön fejlődött ki a társadalom, és a földön fejlődött ki minden egyes faj. Ezek a fajok a föld szférái közül csak egyet alkotnak, amit talán úgy hívnak egyesek, hogy bioszféra. Lehet, hogy van ilyen az Európa nevű Jupiter holdon is, ahova most missziót tervezünk.
Mivel mindent a föld(anya) adott ahhoz, hogy elindulhassunk, nem lehet azt mondani, hogy az ember vagy az emberiség megy majd látogatóba az Európa bioszférához, hanem lehet azt is mondani, hogy a föld az embert halászhálóként veti ki az Európára.

Éjfél előtt a tükör elé állsz egy gyertyával a kezedben...

... és pontban éjfélkor kirajzolódik a tükörben a halálod dátuma. Gyerekkoromban riogattuk ezzel egymást, és persze nem mertük kipróbálni. A tudatosság szempontjából érdekes ez e a kérdés.
1. Valahogy most úgy gondolom, hogy az egész halál-dátum-kirajzolódás hülyeség, és csak a félelem, a lelkiismeret-furdalás és a babona szüli az ilyen képzeteket; tehát aki tudatos, annak éjfélkor nem rajzolódik ki semmi, hanem csak magát látja a tükörben (vagy a rémisztő szellemeket a háta mögött!!!). Itt azért ne feledkezzünk meg a logikai csavarról: nagyon sokan tudatosan állítják, hogy tudják, hogy mikor fognak meghalni, és ezek az emberek óriási guruk. Tehát, lehetséges az, hogyha valaki meg meri csinálni, és odaáll gyertyával a tükör elé, és lát egy dátumot, akkor igazából tudatára ébred. Gondoljunk bele, hogy az időszámításunk is az egyik valaha élt legtudatosabb születéséhez kötött.
2. A tudatról azt gondolom, hogy más szintű jelenség, mint a létezés. A létezés elemibb, és a tudat helyeiről csak sejtéseink vannak, de egyelőre csak azt tudjuk, hogy itt a földön létezik, sehol máshol. Azaz jelenleg csak azt tudjuk, hogy a tudat kivételes. Csakhogy a végtelen világmindenség egy egységes egész, azaz semmi sem lehet kivételes. Persze az is lehet, hogy a földin kívül egyéb kivételes tudatok is vannak, és ezek véletlenszerűen oszlanak el a világmindenségben, és mivel a jellegük is más és más, az egymás közötti kommunikáció ki van zárva, soha nem tudhatnak egymásról. Hoppá! Ebben az esetben a lét még mindig nemesebb, elemibb, szerényebb és nem-feleslegesebb, mint a tudat. Nem tudhatjuk. Viszont, ha azt tudjuk, hogy a tudatból mikor lényegülünk a létezésbe, ami a valódi lényegünk, míg a tudat csak illúzió; nos, ha megtudjuk a halálunk dátumát, akkor tudatosan tudhatjuk, hogy mikortól kezdve nem fogunk foglalkozni ilyen felesleges kérdésekkel, amikkel foglalkozni kényszerünk most, mert tudatosak vagyunk.

Irány a tükör, mert nem lehet kizárni, hogy a legenda igaz. Én azonban mégsem merem...

Androméda-probléma

1.
A csillagász nézi a tőlünk 2,5 millió fényévre lévő Androméda galaxist.
Ebben a galaxisban kétszer több csillag van, mint a mi Tejútunkban.
A csillagász úgy gondolja, hogy az Androméda egy "tárgy", ami nem él.

Ma már nagyon sok minden tudunk erről a zseniális galaxisról.

Egy ember egy bolygón, ami egy csillag körül kering egy galaxisban, egy olyan galaxist néz tárgynak, ami az ő galaxisánál nagyobb.

Hogyan lehet ez?
Biztos, hogy az Androméda tárgy?
Biztos, hogy a csillagász figyel meg? Nem az Androméda figyel?
Biztos, hogy a csillagász él tudatos életet, vagy az Androméda a csillagásznál jóval tudatosabb?
Ki kivételesebb az univerzumban? A csillagász vagy az Androméda?
Ki jelentősebb?
Kinek van több joga a léthez?
Ki lézetik jobban?
Kinek ér többet a léte?
Ki érez szeretetet, szerelemet? (Ha a csillagász az, akkor mit érez az Androméda?)

2.
A halál után a bennünket alkotó anyag éppen olyan lesz, mint az Androméda? Nem gondolokodik majd ilyen zagyvaságokon? Csak lesz?

Evolúciós hacker (deizmus)

Most éppen arról szólnak a hírek, hogy feltaláltak egy molekulát, ami megállítja vagy vissza is fordítja az öregedést. Az anyagot egereken tesztelték. Ezt hallottam a feleségemmel az autóban.

A hír hallatán jobban erősödött a lemi tökéletlen istenbe vetett hitem, azaz:

Lehetséges, hogy a jelen civilizáció is egy ilyen kísérlet eredménye. Sőt, az is lehetséges, hogy ez egy félbehagyott kísérlet, és a vezető egyszerűen nem törődik velünk. (Miért nem szól közbe Isten, ha annyi gonosz történik a világban?)

Persze az is lehetséges, hogy ez a tökéletlen isten már meg is halt.

Ebben a gondolatban az evolúció is kap fricskát: teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen folyamat mögött eszme és szándék állt (csak aztán az a szándék eltünt.)

A két állítás analóg:

1. Vajon ki teremtette Istent? Ki teremtette azt, aki Istent teremtette? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme istent Istennek nevezni.

2. Vajon hogyan jött létre az evolúció? Mik vezettek azokhoz a körülményekhez, amelyekben létrejött az evolúció? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme az evolúciót istennel szemben kitüntetni.

Az istenes állítást - bevallom - könnyebb volt megfogalmazni. Ez talán azért van így, mert az agyunk evolúciósan istenre van programozva.

Ennek a világnak fekete egén

Azt gondolom, hogy azért nem tudok hinni igazán a túlvilági életben, mert ennek a világnak az ege nem is fekete és nem is fehér. A fekete ég nyilván azt jelenti, hogy ez a világ nyomorúságos, és csak isten az, ami vígaszt nyújt, és ez a vígasz bizonyosságot ad arról, hogy létezik egy olyan világ, ami igazságos (BIJW). Emellett valahol mélyen bennem van egy igazi élmény, hogy ez a világ gyönyörűséges. Ennek az az alapja, hogy nem szeretnék meghalni. A világnak még az utolsó morzsájához is ragaszkodom. Bennem ez az élmény az egyik világból a másik világba való átmenet előtti érzésekből táplálkozik. Mik ezek? Amikor először kellett iskolába mennem, pár nappal az első tanítási nap előtt, a nagymamámnál voltam, és a délutáni alváshoz készülődtünk. Ekkor mindig lehúzta a nagyi a redőnyt. Azt mondta nekem ezen a napon: „Nem lesz több délutáni alvás.” Így gondolom az egyik világból a másik világba való menetelt: valami gyökeresen megváltozik. Nagymamám kiment a szobából, és én igyekeztem annak az ó világnak minden morzsáját behabzsolni. A szoba illatát, a neszeket, az ágynemű puhaságát, a hűst, az apró fényeket a redőny réseiben; és lassan elfogott az álom, és lehorgonyoztam a kis fényeknél. Ők voltak a múló világ utolsó darabkái. Sokáig gyönyörködtem és élvezkedtem bennük. Ez azért érdekes, mert általában nagyon utáltuk a délutáni alvást, azaz ez a tevékenység az akkori múló világ egy nyomorúságos darabkája volt, és mégis szerelemmel voltam képes csodálni, amikor már tudtam, hogy nem tapasztalhatom meg többé. Mert jön egy más világ, egy ismeretlen. Persze az is igaz, hogy a másik, az iskolai világ abban volt más, hogy más volt a társas közeg: az emberek kötelességei, feladatai, jogai, érzései, vélekedései stb. merőben mások lettek, és a csoport összetétele és a tevékenység szervezése is változott. Ugyanezt éltem át azon az éjjelen, amikor másnap hajnalban elindult velem a vonat, és bevonultam sorkatonának. „Ennek a világnak fekete egén lényed a csillag, sugarad a fény” – ezt a szépséges mondatot én úgy értelmezem, hogy a csillag és a fény éppen az az élmény, amit előbb leírtam. A fekete pedig az ismeretlen.

Minden emberben él egy istenváltozat

A fenti cím egy versem kezdete. Jelen bejegyzés a vers továbbgondolása.

Azért nem tetszik nekem a kreacionizmus vagy a kreacionizmus tagadása, mert mintha valahogyan ugyanarról a dologról szól a tézis és az antitézis is.

Bátorítani isten létét a gondolataim között és tagadni azt, ugyanaz. Azaz ugyanazon a gondolkodáson alapszik. A végeredmény az érzés kérdése.

A kreacionizmus-antikreacionizmus gondolat nem vesz figyelembe (legalább) két tényezőt:

1. az isten-ember kontínuum érzékelt és nem érzékelt része (a potencia tengely)

2. az előző pont erkölcsi következményei (a következmény tengely)

Tételezzük fel, hogy hogy az 1-es és a 2-es kontínuumokból koordinátarendszert készítünk.

Nézzük először a potencia tengelyt. Ez azt mutatja, hogy az istennek (elképzelt istennek, hitt istennek, vallott Istennek) mekkora teremtő ereje van.

Ezen a tengelyen ábrázolhatjuk az Istent, az Embert, az Állatot, a Növényt, a Semmit, a Mindent, a Valamit, a Majdnem Tökéletes Mindent; de itt van a Föld, a Nap, a Hold és a többi égitest is. Sorba lehet őket rakni, hogy mennyire képesek teremteni. És ilyen szempontból mindent el nevezni úgy, hogy az istenhez való vizsonyát állaptjuk meg. Például az ember kevésbé potens, mint az isten, az állat kevésbé potens, mint az ember; vagy a valami pontensebb, mint a semmi.

Az eddig felsoroltak csak az általunk érzékelt részei a kontínuumnak. Azonban vannak nem észleltek: pl. a Hiperisten (pl. a Legek Legje), az Szubisten (pl. a mitologikus alakok), de van "Fekete Lyuk Analóg" Isten is (aki még a Hiperistennél is nagyobb, és nem távozhat belőle a fény (?)).

Van mondjuk Hipersemmi is, ami annyira semmi, hogy még semmi se.

De van még ennél is semmibb állapot: a Hipersemminél Semmibb Semmi, és így tovább.

Nyilván vannak Hiperemberek: a tudósok, tanítók.

Nyilván vannak Szuperemberek: a hősök, a sztárok.

Niyilván vannak Hipernövények: az enteogének.

Hiperállatok: pl. a delfinek, majmok, kutyák és minden olyan, ami interakcióba tud lépni az emberrel.

Szubember: értelmi fogyatékosok (sajnos)

Az a lényeg, hogy én (Fliegauf Gergely) hihetek bármilyen istenváltozatban, amit én Istenítek.

Tételezzük fel, hogy hatalmas gondolkodónak tartom Stanislaw Lemet, és akkor őt istenítem.

Más ember mást istenít.

És akkor nézzük a követezmény tengelyt. Ez azt mutatja, hogy az isten-elképzelésnek mekkora hatása van a döntéseimre.

Először meg kell találnom magamban, hogy én mit istenítek. És meg kell azt is állapítani, hogy ez menniyre befolyásolja a sorsomat (a döntéseim láncolatát).

Például engem nagyon befolyásol az, hogy éppen mi a divat. Aszerint öltözködöm, és az öltözködésük alapján ítélem meg az embereket.

Vagy: nagyon szeretem az autókat, állandóan az autómmal foglalkozom, és aszerint viszonyulok a többi emberhez, hogy azok mennyire tudnak vezetni, meg hogy szerintem mennyire jó a kocsijuk.

A fenti két példában szereplő istenek (divat, autó) erőteljesen befolyásolják az egyén döntéseit.

De íme egy ellenpélda: uralkodni akarok a többi emberen, az a nagy vágyam, hogy mindenkit elnyomjak, de félek, és nem nyomok el senkit, hanem engem nyom el mindenki. Legalábbis úgy érzem.

Vagy: egészségesen akarok élni, és ezért gyúrok, hogy minél izmosabb legyek, de ehhez anabolikus szteroidokat is használok.

A fenti két példában az istenek (hatalom, izmosság) nem tudják befolyásolni nagy hatékonysággal az ember sorsát.

Nagyon nehéz a két tengelyen ábrázolni magunkat. De ha mégis sikerül, akkor a két tengelyt egymásnak meg tudjuk feleltetni, és kijön, hogy miben hiszünk, és milyen erős a hitünk.

Például: létezhet valaki, aki imád egy sztárt, de soha nem kerül hozzá közel. Akkor neki a sztár az istene, de nem rendelkezik ez az isten akkora erővel az élete felett. Persze vannak nagyon kivételes esetek is. 

    

A halál után nem lesz tudat. Azaz az leszek, amit most látok, hallok, érzek. Része leszek annak, amit most megfigyelek.

Korábban a csillagokat úgy ábrázolták, hogy mozognak az égen, és Isten irányítja őket. Ma már számítógépes technikával színezik ki a Hubble által készített képeket.

A korábbi képek és a mai képek között az az egyezőség, hogy ugyanúgy a képzelet szüleményei, ugyanannyira a jelenünk tudományos kánonja alapján születnek, és feltehetőleg a valósághoz is ugyanúgy viszonyulnak.

A halál előtt nem volt tudat, és a halál után sem lesz.

Az emberiség előtt nem volt tudat, és az emberiség után sem lesz.

Egyedi vajon ez a jelenség? Talán igen, és beilleszkedik a nagyobb képbe.

Teremtő képzelet és egybecsengő felfedezés

Nem mélyedtem el a természettudományokban, de minden tudomány esetében bizonyára így van: amit az ember elképzel, és megállapodik a hipotetikus létében, azt előbb-utóbb fel is fedezi. És be is bizonyítja a létét.

A neurotranszmitterekkel így van, az exobolygókkal így van, a fekete lyukakkal így van, az elemi részecskékkel így van, a génekkel így van.

(Úgy tűnik, hogy a meditáció valóban teremtő erejű. Az ima és a meditáció között kevés különbség van. Talán annyi lehet a tanulság, hogy nem rettegve és félve kell imádkozni, hanem jókedvvel és kitárulkozva; nem fenyegetve és önmagunkat előre tolva, hanem békében és önmagunkat a háttérbe szorítva; nem hirdetve és nem megbotránkoztatóan, hanem kételkedve és szelíden. És akkor felfedezzük önmagunkat ott, ahol isten lakik. Ez a méltóság.)

Az egyetemes gonosz

A világ és az emberek istenéi, de a világban rossz dolgok is történnek, és hogyan lehet az, hogy ezt isten engedi? (Teremthet-e isten olyan hegyet, amit nem bír felemelni.) Megengedi, hogy súlyos igazságtalanságok történjenek. Sokan ezért vonják kétségbe isten létét.

A gonoszt lehet szeretni, mert megengedi a bűnt, amit mások rosszalnak. Aki ez esetben rosszal, az a többségi társadalom.

A gonosz tettek miatt pokolra jutunk. A bűncselekmény miatt, lehet, hogy börtönbe kerülünk.

Isten valahogyan jó, de nem nagyon látjuk, a Sátán pedig gonosz, és ezt sem látjuk. Mindkettő jutalmaz és büntet, és hol ezt, hol azt követjük, valamint, hol ennek, hol annak kell engedelmeskednünk.

Ez ellentmondás.

Ezt az ellentmondást éppen a társadalom léte, lényege, szerkezete, jelentése és működése oldja fel.  

Az istenkoncepció fejlődése

Az istenfogalom az egekben (az űrben) átalakult a SETI-vé az istenkeresés szintjén. A SETI és az ima abban  azonos, hogy valaki mást, esetleg valami feljebbvalót keresünk, hogy az igazságosabb legyen, mint az emberi hatalom.

Az ima és a SETI tárgya csodálatos, színes, színezett.

Meghatározás 1.

Isten az emberek kollektív identitásának kifejeződése.

Ugyanis különbek vagyunk az állatoktól, és ezt érezzük és tudjuk. Abban reménykedünk, hogy a halálunk nem lesz olyan, mint az állatoké, pedig tudjuk, hogy éppen olyan lesz. Erről a tudásról nem akarunk beszélni. Érezzük azt, hogy ez a dolog az emberi méltóság kérdése. Az ember nem méltó olyan halálra, mint az állatok.

Ezért a kollektív identitásunk szabályok, szokások, normák formájában vetítődik ki.

Minden emberből ez sugárzik ki. És vannak közös pontok, vannak nagyobb hatású gondolatok, amelyek annyira elvontak, hogy eltakarják a vehemens félelmet.

E közös pontok köré szövődik isten, amíg a képzetét le nem gombolyítjuk, és kanonizáljuk. Minden közösség kanonizál istenképet. Az ateisták, a cinikusok, a nihilitsák és a fatalisták is. A velejükig gonoszak is.