„Az Istennek azt a holdkóros retkes f.szát, azt verje bele!”

Adva van megint a genetikus genitália, azaz maga a teremtő kiteljesedés. A mondat második tagja szerint erektilis állapotban. Ez a genitália mocskos, azaz erkölcstelen, és emellett még elmebeteg is, azaz meg van fosztva attól az öntudattól, ami beláttatja vele, hogy mit tesz éppen. Azaz ez az isten nem beszámítható. Ez egy teljesen őrült, szexista isten.

Van valami vagy valaki nagyon kiátkozandó, akibe bele kell verni, akibe az isteni magvat el kell hinteni. Ez a valami vagy valaki nagyon vétkes, ez teljesen eltér a normáktól, olyan vérlázító módon, hogy egy beteg és gonosz isten penetrációjára lenne érdemes. Egy antiisten manifesztálódik ebben a káromkodásban, aki rút és kegyetlen, mert nincs esze. A valódi isten ennek éppen az ellentéte: boldog és nagyon is a tudatában van, hogy a világot meg fogja teremteni.

A világ egyenlő a valósággal, és a valóság egy konstruktum. Ezt a teremtményt a társas befolyásolás hozza létre. A társas befolyás mindent áthat. Ezt a mindent-áthatóságot megszokjuk, és ha valami olyat tapasztalunk, ami ezzel ellentétes, akkor azt nem hisszük el.  Megrökönyödünk, és azt kívánjuk, hogy valamilyen visszatarthatatlan erő jöjjön és pusztítsa el az oda nem illő entitást.

Az antiisten ilyen szempontból nem az isten tükörképe, mert kiszolgálja őt. Ha a tükörképe lenne, akkor csak azt tenné, amit ő, csak fordítva. Anti-teremtene, de nem ezt teszi, hanem tökéletesíti az eredeti teremtést.

A társadalom egyszerűen tökéletes. Azok a folyamatok, amikre azt hisszük, hogy a társadalom ellen vannak, azok valójában megerősítik a társadalmat. Lehet, hogy a társadalom csak akkor pusztulna el, ha az emberek genetikai állománya kezdene visszafejlődni. Lehet, hogy a társadalmat nem lehet belülről bomlasztani. Ilyen szempontból a társadalom egy önfenntartó gépezet, amely teremteni képes, azaz maga isten.

„Szűz Mária p.csája”

Sokan mondják, hogy ezt a szófordulatot a börtönőrök az ötvenes években direkt mondták a foglyosított papoknak, sőt még élvezték is, hogy a papok ezek után imára kulcsolták a kezüket, és keresztet vetettek. Jézus anyja szűz volt, azaz férfi nem érintette, ezért az ő nemi szerve az isteni tisztaság szimbóluma. Sőt, ha ezzel a magyar szóval illetjük, akkor még magát Máriát is démonizájuk olyan értelemben, hogy a diskurzus során megfosztjuk a szüzességétől, és a moralitási pólus másik fokán helyezzük el, azaz prostituáltat formálunk belőle, mintha ő fűvel-fával összejárna.

A tisztaság a társadalomban a jószándékot és a jóindulatot jelenti, összességében talán a humanizmust, az emberi méltóság teljes és vitathatatlan elismerését, az értékességet. Az érték ez esetben a köz megegyezésének függvénye. A megegyezés ez esetben a legszéleskörűbb. A szűz lányok megbecstelenítése mindig is nagy bűn volt, és lesz is. Ez a káromkodás is lázadás, a reménytelenség és a kitaszítottság kifejezése.

A káromkodásnak társadalmi jelentősége is van. Bizonyára megvizsgálták, hogy anno, az ötvenes években mivel lehetne a legjobban megsérteni a rendszer ellenségeit, és azt találták, hogy ezzel a rigmussal. Ilyen szempontból Isten forrásának beszennyezése lehet ez a kijelentés. Azaz isten a régi, a megszokott, az unt, az utált, az impotens; és az istentagadás az új, a szokatlan, a friss, a szerethető és a hatékony. Legalábbis hazánkban az ötvenes években.

„Az a jó k.rva isten b.ssza teherbe!”

Hát, mitagadás, ebben a szófordulatban benne van maga a deviancia tudatosulása. A prostitúcióban talán az a legzavaróbb, hogy a szeretet pénzért szolgáltatja. Isten végtelen szeretete természeten ingyen van, mégis a kijelentés szerint inkább sok szenvedés által nyerhető csak el. A kopulációra utaló szó itt nem áll meg a puszta aktusnál, hanem fertilizációt is kíván. Azt akarja az illető, hogy az átok olyan mértékben fejtse ki a hatását, hogy az más generációkon is érezhető legyen. Eszméletlen bosszúszomjról van itt szó. A legmélyebb stigmáról, amit a társadalom belénk süthet. A bűnös ember nagyon jól tudja, hogy bűnös, tudja, hogy deviáns, tudja, hogy ennél már nem lehet rosszabb a marginalizációja, ezért dühöt érez, és tesz rá még egy lapáttal. A közösségből való kiszakadás kommunikációja. Az egyén úgy érzi, hogy érdemtelenül volt sikertelen a beolvadása. A siker a normáknak való tökéletes megfelelés, amit a közösség elismeréssel honorál. A káromkodó ember elveszti a kapcsolatát a közösséggel, és éppen ezért ártani akar neki. Szimbolikus értelemben minden társát meg akarja erőszakolni, sőt teherbe akarja őket ejteni. Azt akarja ezzel kifejezni, hogy a lázadó írmagot óhajtja továbbörökíteni, azaz meg itt tartunk Lucifernél, aki a társadalomellenesség és a szabadság együttes, ellentmondó és dinamikus szimbóluma.

„Isten b.ssza meg!”

Korántsem ez a legkeményebb káromkodás. Azonban nagyon süt belőle a blaszfémia. Az emberi nem a teremtést, biológiai lényéből eredően, a kopulációval hozza összefüggésbe. (Érdemes lenne ezt is bővebben kifejteni.) A legnagyobb horderejű isteni aktus magának a világnak a teremtése, és azon belül az ember létrehozása. Aki ezt blaszfémül fogalmazza meg, az arra utal, hogy olyan sérelem érte, ami az emberi mivoltát cáfolja meg, ami a gyökerestül tépi ki a méltóságát. A kijelentés természetesen kötőszóvá is válhat, az azt jelenti, hogy az egyén kifejleszt egy örökké ócsároló, szenvedő, azaz cinikus mentalitást. Észre kell venni, hogy itt a közösség erejétől való elszakadásról van szó, azaz az izolációról és a stigmatizációról. A kánon szerint szintén jelentős isteni aktus Jézus megfogantatása. A fenti kijelentés erre is utalhat, és ekkor nagyon durva sértés azok felé, akik hisznek Jézusban. Olyan, mintha rosszindulatból lehetne azt kívánni, hogy Jézus megfoganjon. Ilyen értelemben az antikrisztusról van szó. A velejéig gonoszról. A velejéig gonosz személy nagyon a társadalom ellen megy, a vesztébe vágtat, de közben sajnos pusztítást visz véghez. Az emberek közössége a legértékesebb, és akik ennek ellene megy, azt kiközösítik. A kijelentésnek még van egy harmadik implikációja is, az pedig az isten haragja. A társadalom rosszallása. A többség összetartásának megmutatkozása abban, hogy nem tűr el bizonyos dolgokat. Jól odacsap. Kicsit talán a technokrácia ilyen, ami keresztülgázol mindenen, de éppen őket szokták a cinikusok a legjobban szidni.