2015. március 28., szombat
2014. november 23., vasárnap
Az emberiség háló
A testem és a lelkem összege önmagam, ahogy tanítják egyesek. Önmagam által tartok kapcsolatot a világmindenséggel. Vannak rajtam kívül más önmagamok is, a szelfek. A szelfek összessége maga a társadalom.
Kérdés, hogy vajon a társadalmon keresztül maga a társadalom tart-e kapcsolatot a világmindenséggel vagy egy magasabb entitás, mondjuk az, amin kifejlődött a társadalom?
Hajlok arra, hogy inkább az, amin. Nem pedig a társadalom maga.
A földön fejlődött ki a társadalom, és a földön fejlődött ki minden egyes faj. Ezek a fajok a föld szférái közül csak egyet alkotnak, amit talán úgy hívnak egyesek, hogy bioszféra. Lehet, hogy van ilyen az Európa nevű Jupiter holdon is, ahova most missziót tervezünk.
Mivel mindent a föld(anya) adott ahhoz, hogy elindulhassunk, nem lehet azt mondani, hogy az ember vagy az emberiség megy majd látogatóba az Európa bioszférához, hanem lehet azt is mondani, hogy a föld az embert halászhálóként veti ki az Európára.

2014. november 22., szombat
Éjfél előtt a tükör elé állsz egy gyertyával a kezedben...
... és pontban éjfélkor kirajzolódik a tükörben a halálod dátuma. Gyerekkoromban riogattuk ezzel egymást, és persze nem mertük kipróbálni. A tudatosság szempontjából érdekes ez e a kérdés.
1. Valahogy most úgy gondolom, hogy az egész halál-dátum-kirajzolódás hülyeség, és csak a félelem, a lelkiismeret-furdalás és a babona szüli az ilyen képzeteket; tehát aki tudatos, annak éjfélkor nem rajzolódik ki semmi, hanem csak magát látja a tükörben (vagy a rémisztő szellemeket a háta mögött!!!). Itt azért ne feledkezzünk meg a logikai csavarról: nagyon sokan tudatosan állítják, hogy tudják, hogy mikor fognak meghalni, és ezek az emberek óriási guruk. Tehát, lehetséges az, hogyha valaki meg meri csinálni, és odaáll gyertyával a tükör elé, és lát egy dátumot, akkor igazából tudatára ébred. Gondoljunk bele, hogy az időszámításunk is az egyik valaha élt legtudatosabb születéséhez kötött.
2. A tudatról azt gondolom, hogy más szintű jelenség, mint a létezés. A létezés elemibb, és a tudat helyeiről csak sejtéseink vannak, de egyelőre csak azt tudjuk, hogy itt a földön létezik, sehol máshol. Azaz jelenleg csak azt tudjuk, hogy a tudat kivételes. Csakhogy a végtelen világmindenség egy egységes egész, azaz semmi sem lehet kivételes. Persze az is lehet, hogy a földin kívül egyéb kivételes tudatok is vannak, és ezek véletlenszerűen oszlanak el a világmindenségben, és mivel a jellegük is más és más, az egymás közötti kommunikáció ki van zárva, soha nem tudhatnak egymásról. Hoppá! Ebben az esetben a lét még mindig nemesebb, elemibb, szerényebb és nem-feleslegesebb, mint a tudat. Nem tudhatjuk. Viszont, ha azt tudjuk, hogy a tudatból mikor lényegülünk a létezésbe, ami a valódi lényegünk, míg a tudat csak illúzió; nos, ha megtudjuk a halálunk dátumát, akkor tudatosan tudhatjuk, hogy mikortól kezdve nem fogunk foglalkozni ilyen felesleges kérdésekkel, amikkel foglalkozni kényszerünk most, mert tudatosak vagyunk.
Irány a tükör, mert nem lehet kizárni, hogy a legenda igaz. Én azonban mégsem merem...

2014. május 13., kedd
Androméda-probléma
1.
A csillagász nézi a tőlünk 2,5 millió fényévre lévő Androméda galaxist.
Ebben a galaxisban kétszer több csillag van, mint a mi Tejútunkban.
A csillagász úgy gondolja, hogy az Androméda egy "tárgy", ami nem él.
Ma már nagyon sok minden tudunk erről a zseniális galaxisról.
Egy ember egy bolygón, ami egy csillag körül kering egy galaxisban, egy olyan galaxist néz tárgynak, ami az ő galaxisánál nagyobb.
Hogyan lehet ez?
Biztos, hogy az Androméda tárgy?
Biztos, hogy a csillagász figyel meg? Nem az Androméda figyel?
Biztos, hogy a csillagász él tudatos életet, vagy az Androméda a csillagásznál jóval tudatosabb?
Ki kivételesebb az univerzumban? A csillagász vagy az Androméda?
Ki jelentősebb?
Kinek van több joga a léthez?
Ki lézetik jobban?
Kinek ér többet a léte?
Ki érez szeretetet, szerelemet? (Ha a csillagász az, akkor mit érez az Androméda?)
2.
A halál után a bennünket alkotó anyag éppen olyan lesz, mint az Androméda? Nem gondolokodik majd ilyen zagyvaságokon? Csak lesz?

2013. december 21., szombat
Evolúciós hacker (deizmus)
Most éppen arról szólnak a hírek, hogy feltaláltak egy molekulát, ami megállítja vagy vissza is fordítja az öregedést. Az anyagot egereken tesztelték. Ezt hallottam a feleségemmel az autóban.
A hír hallatán jobban erősödött a lemi tökéletlen istenbe vetett hitem, azaz:
Lehetséges, hogy a jelen civilizáció is egy ilyen kísérlet eredménye. Sőt, az is lehetséges, hogy ez egy félbehagyott kísérlet, és a vezető egyszerűen nem törődik velünk. (Miért nem szól közbe Isten, ha annyi gonosz történik a világban?)
Persze az is lehetséges, hogy ez a tökéletlen isten már meg is halt.
Ebben a gondolatban az evolúció is kap fricskát: teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen folyamat mögött eszme és szándék állt (csak aztán az a szándék eltünt.)
A két állítás analóg:
1. Vajon ki teremtette Istent? Ki teremtette azt, aki Istent teremtette? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme istent Istennek nevezni.
2. Vajon hogyan jött létre az evolúció? Mik vezettek azokhoz a körülményekhez, amelyekben létrejött az evolúció? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme az evolúciót istennel szemben kitüntetni.
Az istenes állítást - bevallom - könnyebb volt megfogalmazni. Ez talán azért van így, mert az agyunk evolúciósan istenre van programozva.
2013. október 20., vasárnap
Melyik csillagokat látjuk?
Nagyon szépek a csillagok. Véletlenül válogatódtak ki, hogy őket lássuk, avagy ők a kiválasztottak? Mindegy.
2013. szeptember 30., hétfő
Pótolhatatlan halhatatlanság
A híres VHK dal címe, és az egész előadás kettő dolgot juttat eszembe:
1. A halhatatlanság azért pótolhatatlan, mert lennie kell valahogyan tovább, és ezeket a gyönyörű emlékeket meg kell őrizni. Ez egyfajta ontológiai érv.
2. A másik érv erkölcsi: "nincs más megoldás", ahogy a dal is mondja. Mindent ennek fényében kell tenni, a hitünk szerint.
Grandpierre Attila ebben a dalban egyesítette minden dolgok eredetét és minden dolgok végét, a teremtést és a véget, Istent és a világmindenséget.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)