Azért nem tetszik nekem a kreacionizmus vagy a kreacionizmus tagadása, mert mintha valahogyan ugyanarról a dologról szól a tézis és az antitézis is.
Bátorítani isten létét a gondolataim között és tagadni azt, ugyanaz. Azaz ugyanazon a gondolkodáson alapszik. A végeredmény az érzés kérdése.
A kreacionizmus-antikreacionizmus gondolat nem vesz figyelembe (legalább) két tényezőt:
1. az isten-ember kontínuum érzékelt és nem érzékelt része (a potencia tengely)
2. az előző pont erkölcsi következményei (a következmény tengely)
Tételezzük fel, hogy hogy az 1-es és a 2-es kontínuumokból koordinátarendszert készítünk.
Nézzük először a potencia tengelyt. Ez azt mutatja, hogy az istennek (elképzelt istennek, hitt istennek, vallott Istennek) mekkora teremtő ereje van.
Ezen a tengelyen ábrázolhatjuk az Istent, az Embert, az Állatot, a Növényt, a Semmit, a Mindent, a Valamit, a Majdnem Tökéletes Mindent; de itt van a Föld, a Nap, a Hold és a többi égitest is. Sorba lehet őket rakni, hogy mennyire képesek teremteni. És ilyen szempontból mindent el nevezni úgy, hogy az istenhez való vizsonyát állaptjuk meg. Például az ember kevésbé potens, mint az isten, az állat kevésbé potens, mint az ember; vagy a valami pontensebb, mint a semmi.
Az eddig felsoroltak csak az általunk érzékelt részei a kontínuumnak. Azonban vannak nem észleltek: pl. a Hiperisten (pl. a Legek Legje), az Szubisten (pl. a mitologikus alakok), de van "Fekete Lyuk Analóg" Isten is (aki még a Hiperistennél is nagyobb, és nem távozhat belőle a fény (?)).
Van mondjuk Hipersemmi is, ami annyira semmi, hogy még semmi se.
De van még ennél is semmibb állapot: a Hipersemminél Semmibb Semmi, és így tovább.
Nyilván vannak Hiperemberek: a tudósok, tanítók.
Nyilván vannak Szuperemberek: a hősök, a sztárok.
Niyilván vannak Hipernövények: az enteogének.
Hiperállatok: pl. a delfinek, majmok, kutyák és minden olyan, ami interakcióba tud lépni az emberrel.
Szubember: értelmi fogyatékosok (sajnos)
Az a lényeg, hogy én (Fliegauf Gergely) hihetek bármilyen istenváltozatban, amit én Istenítek.
Tételezzük fel, hogy hatalmas gondolkodónak tartom Stanislaw Lemet, és akkor őt istenítem.
Más ember mást istenít.
És akkor nézzük a követezmény tengelyt. Ez azt mutatja, hogy az isten-elképzelésnek mekkora hatása van a döntéseimre.
Először meg kell találnom magamban, hogy én mit istenítek. És meg kell azt is állapítani, hogy ez menniyre befolyásolja a sorsomat (a döntéseim láncolatát).
Például engem nagyon befolyásol az, hogy éppen mi a divat. Aszerint öltözködöm, és az öltözködésük alapján ítélem meg az embereket.
Vagy: nagyon szeretem az autókat, állandóan az autómmal foglalkozom, és aszerint viszonyulok a többi emberhez, hogy azok mennyire tudnak vezetni, meg hogy szerintem mennyire jó a kocsijuk.
A fenti két példában szereplő istenek (divat, autó) erőteljesen befolyásolják az egyén döntéseit.
De íme egy ellenpélda: uralkodni akarok a többi emberen, az a nagy vágyam, hogy mindenkit elnyomjak, de félek, és nem nyomok el senkit, hanem engem nyom el mindenki. Legalábbis úgy érzem.
Vagy: egészségesen akarok élni, és ezért gyúrok, hogy minél izmosabb legyek, de ehhez anabolikus szteroidokat is használok.
A fenti két példában az istenek (hatalom, izmosság) nem tudják befolyásolni nagy hatékonysággal az ember sorsát.
Nagyon nehéz a két tengelyen ábrázolni magunkat. De ha mégis sikerül, akkor a két tengelyt egymásnak meg tudjuk feleltetni, és kijön, hogy miben hiszünk, és milyen erős a hitünk.
Például: létezhet valaki, aki imád egy sztárt, de soha nem kerül hozzá közel. Akkor neki a sztár az istene, de nem rendelkezik ez az isten akkora erővel az élete felett. Persze vannak nagyon kivételes esetek is.
