A testem és a lelkem összege önmagam, ahogy tanítják egyesek. Önmagam által tartok kapcsolatot a világmindenséggel. Vannak rajtam kívül más önmagamok is, a szelfek. A szelfek összessége maga a társadalom.
Kérdés, hogy vajon a társadalmon keresztül maga a társadalom tart-e kapcsolatot a világmindenséggel vagy egy magasabb entitás, mondjuk az, amin kifejlődött a társadalom?
Hajlok arra, hogy inkább az, amin. Nem pedig a társadalom maga.
A földön fejlődött ki a társadalom, és a földön fejlődött ki minden egyes faj. Ezek a fajok a föld szférái közül csak egyet alkotnak, amit talán úgy hívnak egyesek, hogy bioszféra. Lehet, hogy van ilyen az Európa nevű Jupiter holdon is, ahova most missziót tervezünk.
Mivel mindent a föld(anya) adott ahhoz, hogy elindulhassunk, nem lehet azt mondani, hogy az ember vagy az emberiség megy majd látogatóba az Európa bioszférához, hanem lehet azt is mondani, hogy a föld az embert halászhálóként veti ki az Európára.
2014. november 23., vasárnap
2014. november 22., szombat
Éjfél előtt a tükör elé állsz egy gyertyával a kezedben...
... és pontban éjfélkor kirajzolódik a tükörben a halálod dátuma. Gyerekkoromban riogattuk ezzel egymást, és persze nem mertük kipróbálni. A tudatosság szempontjából érdekes ez e a kérdés.
1. Valahogy most úgy gondolom, hogy az egész halál-dátum-kirajzolódás hülyeség, és csak a félelem, a lelkiismeret-furdalás és a babona szüli az ilyen képzeteket; tehát aki tudatos, annak éjfélkor nem rajzolódik ki semmi, hanem csak magát látja a tükörben (vagy a rémisztő szellemeket a háta mögött!!!). Itt azért ne feledkezzünk meg a logikai csavarról: nagyon sokan tudatosan állítják, hogy tudják, hogy mikor fognak meghalni, és ezek az emberek óriási guruk. Tehát, lehetséges az, hogyha valaki meg meri csinálni, és odaáll gyertyával a tükör elé, és lát egy dátumot, akkor igazából tudatára ébred. Gondoljunk bele, hogy az időszámításunk is az egyik valaha élt legtudatosabb születéséhez kötött.
2. A tudatról azt gondolom, hogy más szintű jelenség, mint a létezés. A létezés elemibb, és a tudat helyeiről csak sejtéseink vannak, de egyelőre csak azt tudjuk, hogy itt a földön létezik, sehol máshol. Azaz jelenleg csak azt tudjuk, hogy a tudat kivételes. Csakhogy a végtelen világmindenség egy egységes egész, azaz semmi sem lehet kivételes. Persze az is lehet, hogy a földin kívül egyéb kivételes tudatok is vannak, és ezek véletlenszerűen oszlanak el a világmindenségben, és mivel a jellegük is más és más, az egymás közötti kommunikáció ki van zárva, soha nem tudhatnak egymásról. Hoppá! Ebben az esetben a lét még mindig nemesebb, elemibb, szerényebb és nem-feleslegesebb, mint a tudat. Nem tudhatjuk. Viszont, ha azt tudjuk, hogy a tudatból mikor lényegülünk a létezésbe, ami a valódi lényegünk, míg a tudat csak illúzió; nos, ha megtudjuk a halálunk dátumát, akkor tudatosan tudhatjuk, hogy mikortól kezdve nem fogunk foglalkozni ilyen felesleges kérdésekkel, amikkel foglalkozni kényszerünk most, mert tudatosak vagyunk.
Irány a tükör, mert nem lehet kizárni, hogy a legenda igaz. Én azonban mégsem merem...

2014. május 13., kedd
Androméda-probléma
1.
A csillagász nézi a tőlünk 2,5 millió fényévre lévő Androméda galaxist.
Ebben a galaxisban kétszer több csillag van, mint a mi Tejútunkban.
A csillagász úgy gondolja, hogy az Androméda egy "tárgy", ami nem él.
Ma már nagyon sok minden tudunk erről a zseniális galaxisról.
Egy ember egy bolygón, ami egy csillag körül kering egy galaxisban, egy olyan galaxist néz tárgynak, ami az ő galaxisánál nagyobb.
Hogyan lehet ez?
Biztos, hogy az Androméda tárgy?
Biztos, hogy a csillagász figyel meg? Nem az Androméda figyel?
Biztos, hogy a csillagász él tudatos életet, vagy az Androméda a csillagásznál jóval tudatosabb?
Ki kivételesebb az univerzumban? A csillagász vagy az Androméda?
Ki jelentősebb?
Kinek van több joga a léthez?
Ki lézetik jobban?
Kinek ér többet a léte?
Ki érez szeretetet, szerelemet? (Ha a csillagász az, akkor mit érez az Androméda?)
2.
A halál után a bennünket alkotó anyag éppen olyan lesz, mint az Androméda? Nem gondolokodik majd ilyen zagyvaságokon? Csak lesz?

2013. december 21., szombat
Evolúciós hacker (deizmus)
Most éppen arról szólnak a hírek, hogy feltaláltak egy molekulát, ami megállítja vagy vissza is fordítja az öregedést. Az anyagot egereken tesztelték. Ezt hallottam a feleségemmel az autóban.
A hír hallatán jobban erősödött a lemi tökéletlen istenbe vetett hitem, azaz:
Lehetséges, hogy a jelen civilizáció is egy ilyen kísérlet eredménye. Sőt, az is lehetséges, hogy ez egy félbehagyott kísérlet, és a vezető egyszerűen nem törődik velünk. (Miért nem szól közbe Isten, ha annyi gonosz történik a világban?)
Persze az is lehetséges, hogy ez a tökéletlen isten már meg is halt.
Ebben a gondolatban az evolúció is kap fricskát: teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen folyamat mögött eszme és szándék állt (csak aztán az a szándék eltünt.)
A két állítás analóg:
1. Vajon ki teremtette Istent? Ki teremtette azt, aki Istent teremtette? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme istent Istennek nevezni.
2. Vajon hogyan jött létre az evolúció? Mik vezettek azokhoz a körülményekhez, amelyekben létrejött az evolúció? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme az evolúciót istennel szemben kitüntetni.
Az istenes állítást - bevallom - könnyebb volt megfogalmazni. Ez talán azért van így, mert az agyunk evolúciósan istenre van programozva.
2013. október 20., vasárnap
Melyik csillagokat látjuk?
Nagyon szépek a csillagok. Véletlenül válogatódtak ki, hogy őket lássuk, avagy ők a kiválasztottak? Mindegy.
2013. szeptember 30., hétfő
Pótolhatatlan halhatatlanság
A híres VHK dal címe, és az egész előadás kettő dolgot juttat eszembe:
1. A halhatatlanság azért pótolhatatlan, mert lennie kell valahogyan tovább, és ezeket a gyönyörű emlékeket meg kell őrizni. Ez egyfajta ontológiai érv.
2. A másik érv erkölcsi: "nincs más megoldás", ahogy a dal is mondja. Mindent ennek fényében kell tenni, a hitünk szerint.
Grandpierre Attila ebben a dalban egyesítette minden dolgok eredetét és minden dolgok végét, a teremtést és a véget, Istent és a világmindenséget.
2013. szeptember 11., szerda
Ennek a világnak fekete egén
Azt gondolom, hogy azért nem tudok hinni igazán a túlvilági életben, mert ennek a világnak az ege nem is fekete és nem is fehér. A fekete ég nyilván azt jelenti, hogy ez a világ nyomorúságos, és csak isten az, ami vígaszt nyújt, és ez a vígasz bizonyosságot ad arról, hogy létezik egy olyan világ, ami igazságos (BIJW).
Emellett valahol mélyen bennem van egy igazi élmény, hogy ez a világ gyönyörűséges. Ennek az az alapja, hogy nem szeretnék meghalni. A világnak még az utolsó morzsájához is ragaszkodom. Bennem ez az élmény az egyik világból a másik világba való átmenet előtti érzésekből táplálkozik. Mik ezek?
Amikor először kellett iskolába mennem, pár nappal az első tanítási nap előtt, a nagymamámnál voltam, és a délutáni alváshoz készülődtünk. Ekkor mindig lehúzta a nagyi a redőnyt. Azt mondta nekem ezen a napon: „Nem lesz több délutáni alvás.” Így gondolom az egyik világból a másik világba való menetelt: valami gyökeresen megváltozik. Nagymamám kiment a szobából, és én igyekeztem annak az ó világnak minden morzsáját behabzsolni. A szoba illatát, a neszeket, az ágynemű puhaságát, a hűst, az apró fényeket a redőny réseiben; és lassan elfogott az álom, és lehorgonyoztam a kis fényeknél. Ők voltak a múló világ utolsó darabkái. Sokáig gyönyörködtem és élvezkedtem bennük. Ez azért érdekes, mert általában nagyon utáltuk a délutáni alvást, azaz ez a tevékenység az akkori múló világ egy nyomorúságos darabkája volt, és mégis szerelemmel voltam képes csodálni, amikor már tudtam, hogy nem tapasztalhatom meg többé. Mert jön egy más világ, egy ismeretlen. Persze az is igaz, hogy a másik, az iskolai világ abban volt más, hogy más volt a társas közeg: az emberek kötelességei, feladatai, jogai, érzései, vélekedései stb. merőben mások lettek, és a csoport összetétele és a tevékenység szervezése is változott.
Ugyanezt éltem át azon az éjjelen, amikor másnap hajnalban elindult velem a vonat, és bevonultam sorkatonának.
„Ennek a világnak fekete egén lényed a csillag, sugarad a fény” – ezt a szépséges mondatot én úgy értelmezem, hogy a csillag és a fény éppen az az élmény, amit előbb leírtam. A fekete pedig az ismeretlen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)