Harmadik találkozás a tanítóval

Néha a szellő zörgő faleveleket fúj a földön.
Karistolja a fülemet, kaparja a szívemet, felsérti a gyomromat.
A szörny hamisan mosolyog, de vigyora rémisztőbb a dühöngésénél.
Arcát mély ráncok barázdálják, a gonoszság lenyomatai.
Felejteni szeretnék, de hánynom kell, és csak kesergek.

Férfi álmok

Apám álma szörnyűséges,
apám álma érthetetlen és sajnos némileg nevetséges,
apám nem tudja elmondani az álmát, mert folyton mást is el akar mondani,
apámnak mindig hivatkoznia és magyarázkodnia kell, ha valamit el akar mondani.

Az én álmom kesze-kusza,
az én álmom megérthető, de túlságosan komoly, ami mögötte lappang,
el tudom mondani az álmomat, de másra is felelnem kell folyton,
utalnom kell és sugalmaznom, ha valamit el akarok mondani.

A fiam álma gyönyörűséges,
a fiam álma kristálytiszta és mintha megcáfolhatatlan lenne,
a fiam álmai kinyilatkoztatások, amik bármikor bármilyen más beszédet megszakíthatnak,
a fiamnak elég csak mondani, amit mond, mert azt megmondja.

Második találkozás a tanítóval

A tanító ott jön, ahol megjelenik bennem az elbizakodottság, azaz a nemtudás.
A tanító látja a nemtudást, mint egy hatalmas gödröt.
A tanító megbotránkozik a gödrön, mert nem tud tovább szántani az ekéjével.
A tanító szerezhet egy ásót, de a földeken kívülre kell bandukolnia, és akkor nem talál vissza.
A tanító talán fog egy gereblyét, hogy az egyenetlenséget azzal simítsa el, de a gereblyébe villám csaphat.
A tanító hátát talán hatalmas puttony nyomja, és abban lakozik az a gubó, amivel betömheti az ásító árkot, de a tanító gerince nem roppanhat meg, mert a tanító inkább olyan, mint egy szöcske, nem pedig olyan, mint egy teknős.

Sokan mondják, hogy az egyik napon a tanítokat tanulmányozó tudosók, felboncoltak egy szöcskét, de sehol sem találtak benne csontot. Másnap fogtak egy teknőst, fenyitották, és rendkívül rugalmas csontokat találtak benne, és csak néztek egymásra tanácstalanságtól óriás szemekkel.

Mások mondják, hogy ekkor a tudósok gyermekei rajzottak be a titkos tanok barlangjaiba, és anyjuk-apjuk arcán mepillantották a tanácstalanságot. Súgtak-búgtak egymás között, daloltak, kergetőztek és csúfolódtak. Nevetve kurjongatták, hogy minden tudós azonosul a tanulmányozottjával.

Erre egyesek azt felelték, hogy a gyermekek nem fogalmaznak ilyen bonyolultan, és hogy ezért hazugság az egész. Kandalló mellett kötögetve ott ültek körülöttük a nagymamáik is, és néha kölyökmacskát cirógattak.

Honnan veszik ezek, hogy a gyermekek csak azt kiabálták? - kuncogtak magukban az öreganyák.

A megfigyelés tudatalakító ereje

A föld alatt találkoztak, és a lány mosolya földön túli volt,
vajon tudott-e erről az általam korábban megfigyelt csupasz nyárfa?

Nagy szerencséje van, akit gyermekkel áld meg a Legek Legje,
és nagy szerencséje van annak is, aki hallja a gyermeke szuszogását,
és annak is, aki képes arra, hogy a gyermekeket az ágyig kísérje,
mert minden ébren töltött percük maga a felfedezés, és le kell pihenniük,
és annak is, aki végül azt tudja mondani a gyermekeinek, hogy
íme, eljött az éjszaka, és azt tudja kívánni nekik, hogy békét álmodjanak
a nappal forgataga után...

Jó éjszakát!

...és üdvözül az, aki hallja, hogy ezt a gyermeke visszasuttogja neki.

Abban a suttogásban parázslik a jó reménység,
abban a suttogásban dereng a romlatlanság,
abban a suttogásban lebeg a porhanyósság,
abban a suttogásban nem-omladozik a szeretet,
abban a suttogásban bősz-építkezik a simogatás.   

Találkozás a tanítóval

Első kísérlet

Egy pillanatig láttam, vagy addig sem,
rémisztő és gonosz arca megfagyasztott,
és senkinek sem mondhattam el, hogy ő a mesterem,
annak sem, akivel éppen akkor beszélgettem,
akinek a háta mögött sompolygott.
Azt tanította, hogy ez az élet rövid, és a test csaló.

Láthatatlanul tornyosul az ágyunk mellett éjjel,
amikor elalszom, más nem érezheti hidegségét,
jól tudom, hogy embereket eszik és vért szipolyoz.
Nem merek beszámolni igaz valójáról
annak sem, aki ott pihen mellettem.
És mégis azt tanítja, hogy milyen értékes a mosoly.

Kétségbe bomolva esdekel nekem, hogy hazudjak,
és bántsam azokat, akik alázatosan szolgálják,
pedig csak egy porszem vagyok valahol ott,
ahova soha nem rendezkedett be, ahonnan mindig is
rettegve menekült.
És azt tanítja, hogy földön kúszás még nem az alázat.

A nyomor szagával ostromol, az orrom alá dörgöli;
sietek, és nem hagy elmenni; rohannék, és elgáncsol;
bogarat ültet a fülembe, csak hogy örökké motoszkáljon.
Beszippantom mérges leheletét, elárasztja a szerveimet,
hogy csúszómászóvá válva a mocsokban fetrengjek csak.
Sem egyedül, sem mással nem lehet bejárni egy utat sem,
csak ezt mormogja konokul.

Beszél és vigyorog, nem is vélem vicsorgásnak,
a hangja simogat, jókedve mindenkié, csak az enyém nem,
a talpammal, amit más nyalt tisztára, a koponyájén egyensúlyzok,
hirtelen kicsusszan, és zuhanok, teljesen megvakulok,
mások halásznak ki, és csak a felszínen jövök rá,
bolygók által írt körök után, hogy mitől óvott,
és hogy rendkívül igaza volt.

A találkozás a tanítóval nem felmentés, nem felvilágosodás,
és nem megkönnyebbülés, nem robbanak csillagok,
és a virágok kelyhe sem fogad be egy üdítő pihenésre,
mert a tanító gyarló, hamis a váll veregetése,
utal rá, hogy tüskebokorba dob, ha megint felbukkan,
és a csontjaim szúrni fognak, amíg meg nem tanulok.   

Kiterjesztés

Minden örömével és bánatával a felnőttkor kiterjesztett gyermekkor.
Gondolj erre, ha másokat látsz, és gondolj erre, ha a gyerekeket látod.
Bepillanthatsz a múltba és a jövőbe is.
Hajts fejet, ha magadat vizsgálod, és legyél a sajátjaiddal mindinkább óvatos.