A tölgyfa megpillantása

Mentünk lefelé a hegyről,
az egyik csemeténk kezét fogtam,
talán a lányomét.

Előttem ment a feleségem,
talán a fiamat vezette,
nem emlékszem.

Az ösvény jobbra kanyarodott,
és az ív középppontjában
dörgedelmesen pihent a tölgyfa.

Karjainkat kifeszítve
nem értük volna négyen körbe,
de még kétszer ennyien sem.

A korát nem tudtam megbecsülni,
derekas helytállásán elgondolkodtam,
kicsattanó egészségén megdöbbentem.

A fák pihéinek megpillantása

A nap gömbjét letapogattam,
a szellőket megforgattam, és hagytam,
hogy megemeljenek, hogy a nemlétező szárnyaim mégis létezzenek,

mindeközben emberekkel társalogtam,
és egy nemes fa árnyékában,
a földön teljes hontalanságban, csak
szégyelltem magam,
hisz ők azok, ők az igazi lakosok.

A fa sebeit is néztem,
ahogy azok annyi idő alatt forrtak be,
amíg én lélegeztem, amíg szerény tüdőmmel
a levegőt venni merészeltem.

Bár úgy tűnt, hogy táncikálok, én belül mégis meghajoltam,
a kéreg mentén összegyűlt pihéknek hódoltam,
ahogyan a folyékony fényben őket, és valahogy
az egész családomat, a felmenőimet, az élőket,
a halottakat, és a majdan érkezőket megpillantottam.

A betegség köré

Nem érdekelnek a saját gondolataim. Nem azért, mert a végletekig szomorú vagyok, hanem azért mert rengeteg más hasonló és rendkívül érdekes gondolat van, amit hogyha olvasok, arra döbbenek rá, hogy hoppá, ezen az úton már én is haladtam. Persze ez lehet, hogy lustaság, mert magamnak kellene megtennem azokat a lépéseket, amiket más már megtett. És lehet, hogy dőreség, mert lehet, hogy rossz úron járt az, aki előttem járt.
A tudomány határán mindig ott áll a képzelet. Mindig.
A tudomány lépéséit gondolatokban lehet mérni. Ugye? (Na, te éppen nem jöttél elő semmi újjal, nem haladtál, bezzeg ő, ő forradalmár! Nézd, mennyire csillog! Harcos jelleme szikár, és az elméje, mint a gyémánt... Elő kell hozakodni valami sajáttal, ez hát a gondolat...)
A lépések végén (hopp, de nagy ugrás!) ott a halál. Mindig. (Vagy a tudatvesztés...)
No mindegy, ide is, oda is vezethet a betegség.

A betegség nagy tanítómester ám!

Záp

Mert nem fogadod el a dícséretet,
csak úgy tudnál jót cselekdeni, hogy az csak szerinted jó, mások szerint pedig nem jó, vagy semleges,
és ezért semmibe vesznek, megaláznak, és ellentartanak Neked,
és Te csak ott állsz megszégyenítve, könnyeid ártanak, igaz, a szíved nem is hamis, hanem záp.

A gondolat vége

A gondolatnak vége van, és ott zeng a régen sejtett, és éppen felfedezett hullámokban,
a gondolat vége nem érzékelhető, annyira finom, mint a gombáktól selymes iszap.

A gondolat illanó, pörgéséből csak halvány szösszenet érhet el máshová,
ha létezik egyáltalán olyan, hogy valami más, valami teljesen idegen, különnálló valóság.

Rejtélyes Fa

A mackós általános iskola mellett növő Rejtélyes Fán, ami talán hársféle (de nem vagyok benne biztos), októberben narancsosak lesznek termések.

A termések fürtben nőnek. Egy-egy fürtben a gömbalakú, almaszerű termések nagysága majdnem azonos, mindig egy termést kivéve.

Ennek a termésnek az átmérője másfélszer akkora, mint a többié.

Vajon miért mindig csak egy termés nagyobb a többinél egy fürtben?

Megfigyeltem az egész fát. Csak egy bizonyos nagyobb ágon jellemző ez a jelenség, de azokon a fürtökön, amelyek ezen az ágon nőttek, mindig van egy nagyobb termés.  A többi nagyobb ágon nem lehet megfigyelni ezt a jelenséget. A nagyobb termések éppolyan kemény tapintatúak, mint a kisebbek, de színük élénkebb valamelyest.

Lehetséges, hogy majd a többi termés is ekkora lesz? Lehet, hogy ez a termés az első a sorban, ami ekkorára nőtt? Mi a különbség akkor a növekedési sorrend meghatározta nagyság és a végleges nagyság között abból a szemptból, hogy miért éppen csak egy bogyó tér el a többitől?

A növekedési sorrend meghatározta nagyság azt jelenti, hogy az egész fürt bógyói nyilván nem azonos pillanatban kezdenek el nőni, és az egyikük mindig vezet a sorban. Viszont itt fontos két dolog. Egyrészt feltételezhető, hogy többi bogyó is eléri ezt a nagyságot. Másrészt kérdés, hogy a lemaradó bogyók között miért nincs akkora nagyságbeli különbség, mint amit a legnagyobb bógyó és a többi között lehet látni?

A végleges nagyság a probléma szempontjából azt jelenti, hogy a legnagyobb bogyó mindig nagyobb lesz a többi bogyónál, és a többi nem éri utól őt a nagyságában soha. A sejtésem az, hogy ez lehet inkább valószínűbb, azaz egy bogyó mindig kitüntetett valamilyen folyamat által, és nagyobb a többinél.

Ha ez igaz, akkor a fa belső struktúrájában is kell lennie egy érdekes elváltozásnak, ami azt eredményezi, hogy az adott bogyó nagyobb a többinél. Sőt, ha igaz az, hogy ez a jelenség a fának csak egy bizonyos részén érvényesül, akkor a fa egyik része a többihez képest eltérően működik. Itt párhuzamosságot vélhetünk felfedezni a fa fürtjei és a nagyobb ág között. A fürtökön csupán egy bogyó nagyobb, és a fa csupán egyetlen nagyobb ága rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy a kisebb gallyain ilyen típusú fürtöket növeszt.

Azt figyeltem még meg, hogy ez az ág déli irányban növekszik, azaz ez az az ág, amit a legtöbb fény ér. Ez egyebként úgy is megfigyelhető volt, hogy az ágon lévő termések vörösebbek voltak, mint a fa másik oldalán novő termések. A dél felé néző többi nagyobb ág termései is vörösebbek voltak, azonban azokban a fürtökben nem tapasztaltam az egy-nagyobb-bogyó-jelenséget.

Az egy-nagyobb-bogyó-jelenség (ENBJ) nyilván nyomon követhető a fa belső szerkezetében is, hiszen a fa ezen része nehezen választható el, a fa többi részétől. Egységes egészt alkotnak. Kérdés, hogy az ebbe a fajba tartozó összes fa rendelkezik-e ezzel a tulajdonsággal? Vagy vannak különböző változatok?

Lehetséges, hogy az ENBJ a többi fán jellemzően egy ágra, a legdélibb fekvésűre terjed csak ki? Akkor ki lehet mondani, hogy a napfény és az ENBJ között összefüggés van? És ebben az esetben lehet azt mondani, hogy az ENBJ valamilyen mutáció eredménye, ami nagyon hatékonysággal túlélővé teszi a fát? Vagy lehet azt mondani, hogy az ENBJ valamilyen szempontból a hanyatlás jele?

Lehetséges, hogy a többi azonos fajba tartozó fán az ENBJ egynél több ágra terjed ki? Vagy minden ágra? Ezt valahogy kétségbe vonnám a többi, bármilyen fán vagy bokron tett megfigyeléseim alapján. Hogy miért? Azért, mert soha nem láttam sehol ennyire szembetűnő különbségek a bogyók mérete között. Például a tűztövis esetében soha. A szembetűnőség kérdése is érdekes ebben az esetben, mert szubjektív, azonban én úgy érzem, hogy a másfélszeres szorzó eléggé objektív is lehet akár.

Vagy lehet az, hogy minden azonos fajba tartozó fán tapasztalható az ENBJ? Vagy csak azokon a fákon, amelyek jelentős napfénynek vannak kitéve? Valamiért mégis az a sejtésem, hogy az ENBJ egyedi eset, és csak a Rejtélyes Fára jellemző. Ha ez igaz, akkor szemem előtt zajlik az evolúció, és szinte kötelességemnek érzem, hogy megfigyeljem...

Szela.

Namaha.          

Gyermekkor

1. Az angyalok

Talán egy filmben is volt, de mi is játszottuk, hogy amikor futunk le a dombon, azt véljük érezni, hogy felettünk angyalok szállnak. Szinte mindegy, hogy valóban szálltak-e, vagy mi egy fizikai érzést (pl. adrenalin) magyaráztunk angyalnak; az élmény a lényeg. Úgy is úgy fogod magyarázni, ahogy a többség körültötted.

2. Visszajönnek az angyalok 30-40 év múlva talán

Tegnap a kislányommal úgy játszottam, hogy követtem minden mozdulatát, azaz ugyanúgy, és ugyanolyan tempóban mozogtam, mint ő. És hihetetlen gyermekkori testérzések jöttek vissza. Az égesz lényege az édes boldogság volt: lágy és nem erélyes, mint felnőtt koromban. Lágy, mint a szellő, vagy a tollpihe, de tagadhatatlanul ott van, mintha egy angyal ölelne. A test a mozgás által emlékezik, és az agy ugyanarra asszociál, mint akár 30-40 éve, de tudja azt is, hogy az már elmúlt, és most most van. Ez a zseniális.