A jegenyenyár illata

Nagy eső után kell menni, hogy érezni lehessen a jegenyenyárfa illatát. Ekkor az illat szívfacsaró. Minden emléket előhívó, felszabadító, amolyan jelenlét, amiről tudod, hogy itt van, de nem tudod tapintani, látni vagy hallani. Aki ezt nem érzi, az csak nem figyel. De nem figyelve is lehet érezni, mert ha van harmadik szemünk, akkor harmadik szemet a jegenyenyárfa illata eső után bizonyosan felnyitja. Azt szoktam érezni, hogy egy vagyok az egész világmindenséggel. Nem lehet, és nem is szabad ebben az illatben megfürödni.
Vagy akkor is lehet érezni, amikor hajnalban éppen kel fel a nap, és a fának még zöld levelei vannak, de már véget ért a vattázása. Tudnod kell, hogy a nap mindig máskor kel fel, és ezzel az illattal a fa a napot köszönti. Azaz te is megtudhatod, hogy a napot mennyire szelíden kell köszönteni. Abban a köszöntésben benne van az áldás, a várakozás utáni megkönnyebbülés, a kilélekzés, a szerény kitárulkozás, a szelíd nem-előtérbe-való-nyomakodás, az ébredés, a rájövés, azaz a megvilágosodás. Aki azonban ekkor érzi az illatot, az majdnem elalél, de csak majdnem.
Amikor több jegenyenyár sorakozik egymás mellett, az illatok összekeverednek, és olyan töménységgel áradnak, hogy nekem néha nehéz nem ujjonganom örömömben. Szégyen, nem szégyen, meg szoktam állni, és a karomat a fa felé tárom.
Egyébként a mi földjeinket kevés magasabb fa lakja, mint a jegenyenyár. A fa kérge, a szintek-mélységek hullámzása is maga a varázslat.

Rövid

Minden rövidebb lesz.

Nem fogok mesélni a húscafatokból fonódó orsókról,
amik megjósoltak pár dolgot, amivel ti is mindig találkoztok.

Nem fogok mesélni a zizgő csövekről sem,
amik a holdfényben jegesen parázslanak.

Aki éjjel jön, az meglep, és aki éjjel jön, az megsimogat,
tetteimmel a társadalom talán jobb lett, és nem iszonyatosabb.

Táncoló gombaságok

Vannak mégis olyan gondolatok, amelyek jobb, ha nem enyésznek el?

Ha a szerénység tanít, akkor a válasz csak az lehet, hogy nincsenek ilyen gondolatok.
Minden gondolat harc. Minden gondolat nem-önmegtartóztatás. Minden gondolat inkább megfigyelés, mintsem résztvétel. Minden gondolat csábító, és függőséget eredményez. Minden gondolat kényszerít. Minden gondolat lehorgonyzás, amikor nem vitorlázhatsz tovább. Minden gondolat a feneketlen homályba taszít.

A homály annál veszedelmesebb, minél több gondolatszörnyeteg lakja. Néha erre a homályházra ráfér a nagytakarítás. Makacs mocskok leledzhetnek ott azonban, beindul a rohadás, a televények romboló hatása féregkarmokat burjánz.

Amikor elvész a gondolat, a szenvedély tácolhat a helyébe, és akkor a tudat visszalép.
Lehetetlen helyzet ez, igazi gombaság.

Talán a helyes út az, hogy a gondolat elenyészésével megmarad a tudat.

Aki ennek valaha csak a sejtését megtapasztalja, az néha a folyékony fényben úszónak érezheti magát. 

Legjobban a Nap tanít és a Föld

1. Nem mondjuk ma, hogy a Föld lapos, vagy hogy a Nap kering a Föld körül, mert megtanítják az iskolában, hogy ez egészen máshogy van. Azonban az ilyenfajta tudás nem minden. Meg lehet ugyanis tapasztalni az igazságot, és nem csak úgy, hogy ránézünk a tengerre, és a felülete ívesnek látszik. Ha a gyermekem megkérdezi, hogy miért éppen annyi éves, amennyi, nem érem be az egyszerű válaszzal, hogy mert így van. Üveggolyókat veszek elő, és azok segítségével elmagyarázom a gyereknek, hogy a Föld éppen egyszer kerülte meg a napot, amíg te egy évet öregedtél. Nem teszek mást, csak megmutatom, hogy nagyjából hogyan kering az egyik égitest a másik körül. Azonnal magyarázni kell a napéjegyenlőséget, az évszakokat, a forgástengely dőlését, a légkört, a magnetoszférát, a magmát, a Föld vasmagját, a többi bolygót, a Holdat, a napfogyatkozást, a napszelet és így tovább. Mert ezek egymásból eredő kérdések egy majdnem hétévés kislány számára.

2. A másik az álom. Teljes mértékben elfogadom, hogy az agyi tevékenységek mellékterméke az álom, és a tudatba való beszüremkedés (azaz az, amikor visszaemlékszünk az álmunkra) csupán csekély része az agy álommunkájának. Úgy gondolom azonban, hogy legbelül csücsülő megfigyelő a legmélyebb tudat, és az élet egyetlen letéteményese. Néha a megfigyelő elveszti megfigyelő voltát, és csak létezővé válik. A csak létezővé válás rangja hit kérdése. Nem lehet a csak lézetőről úgy gondolkodni, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy mi van körülöttünk, és minek vagyunk része. A Nap-Föld együttes, avagy a Naprendszer, úgy tűnik, hogy nagyon parányi az összességhez képest. A galaxisunk is, és a Lokális Halmaz is, és nagyobb mértékben a világmindenséget időveszteség nélkül nem lehet megfigyelni, tehát a megfigyelés csalóka. Aki érti ezt a gondolatot, az velem szalad. A részvétel a teljesség. A teljesség az idő meglovagolása. Az álomban jön és köszön a teljesség, azaz a világmindenség veszteség nélküli felfogása.

3. Harmadik az emberi agyak hálozata. Vagyis inkább annak felfogása, hogy ez a hálozat egy nagyobb rendszer elválaszthatatlan része, és ez titokzatos varázslat (nem misztikum, és nem ezotéria). A hálózat biokémiai részei (az agysejtek és az ingerületátvvő anyagok) éppen olyan fontosak, mint a hálózat társas részei. A társas rész után megint biológiai burok következik, ahogy az ember a többi élőlénnyel érintkezik. Aztán ahogy a bioszféra szépen belesimul a többi burokba. Nincs kifejezett hatásunk a magmára, a földkéregre, a köpenyre, és éppen úgy nincs a légkör feletti jelenségekre, mégis a burkunknak csak részei vagyunk. Ezt a hálózatot tudni és megismerni érdemes. A többi burok azonban a mi burkunkra hatással van (pl. elektromosság, mágnesesség, tömegvonzás), és egymásra is hatással vannak. Képesek voltunk elmenni a Holdig, vagy már több szondánk elhagyta a naprendszert is, sőt megfigyeljük azt is, ami térben és időben nagyon távol van. Mintha az egész bolygónak mi lennénk a szeme. Túl messzire visz ez, és más világokban vezet, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy minden agy kell a hálózathoz.

Dreams and wishes

Dreams and wishes from the childhood
come true, you have to recognize them,
you have to embrace them, and you have to live with them.
Then you realize them.
But sometimes you do not recognize the realization.
Therefore you are not happy.

However, the lesson is, that you also have to say goodbye to the dreams and wishes.
And what is even sadder, you also forget them...

A walk with my 4 years old son

This is the summer bloom and I am upset,
I can now count or estimate at least,
how many times I am going to see this.

He talks. Fluently and wisely, and comes next to me,
and holds my hand as a butterfly scares him,
he jumps and embraces my knees,
tell me, daddy, it is not going to hurt me.

He thinks the small forest is a jungle,
he climbs and wants me to watch him,
he is proud and happy, he can not count,
and not even estimate, how many times
I am going to see this.

The number is far less what I wish.

Itt fogom hagyni őket

Néztem a mezőket,
amiken valaha jártam apámmal,
és a gyermekeim lába nem fogja tapodni őket,
vagy csak kevés annak az esélye.

Emlékeztem, hogy hogyan láttam,
hogy a varázslat mellett soha nem szaladgáltam,
hanem megtorpantam, és figyeltem,
kendőzetlenül és leplezetlenül,
mert mertem, mert nem kellett félnem.

Keserű fájdalommal vettem tudomásul,
hogy a gyermekeim is ilyenek,
és hogy itt kell hagyjam őket,
hogy el kell hagyjam őket,
ahogy minden szigorommal és dühömmel
most is megfeledkezem a csodáról.

A halál olyan lesz, mint amikor megfeledkezem a csodáról...
Mint amikor már nem kell lefejtenem magamról
az engem ölelő, selymes, kis puha kezeket,
hanem nem fognak érdekelni a selymes és puha kis kezek.

Nos, ez nem lehet, mert akkor inkább
a látszólagos halálom után fogok mégis tovább élni,
vagy látszólag élve fogok a nyomorban haldokolni.