16

Micsoda virágszálnak tűntek. Ó, egek!

Segítettek, de figyelmeztettek.

Elfogadtak, de megintettek.

Azt hitted, semmiségekért.

Azt hitték, megsértődtél.

Elmentél messzire és otthagytad őket.

Mérgesek voltak.

Benned csalódtak.

Kinevettek.

Lenéztek.

Kiközösítettek.

Elszomorítottak.

Bárcsak ki tudnád adni a bánatod.

Bárcsak ezzel megszabadulnál.

Bárcsak bátor lennél.

Ha kijönne az a kosz, odaadnád másnak?

Vagy csak eldobnád?

Nyom nélkül úgysem megy.

Aztán valaki rád mosolyog.

Felvillanyozódsz.

Valami megoldódott.

Gondok voltak, elillantak.

Csak mész.

Találsz egy követ.

A legszebb, amit valaha láttál.

Meg kell tapintanod.

Örök emberi tett ez.

Először csak az ujjaid között forgatod.

Aztán megkívánja a tenyered.

Mindkét tenyered közepébe nyomod a követ. Ó, egek!

Tudod, hogy a markodban egy kő van,

de nem soha nem tudhatod, hogy mi a kőben, ha szét nem töröd. 

15

Elgondolkodtam a csillagokról.

Nem tudtam ezt máshogy, csak úgy, hogy elgondolkodtam a csillagokat megfigyelő emberről.

Ezért elgondolkodtam a másik emberről.

De mivel minden ott kezdődött, el kellett gondolkodnom a gyermekkorról.

És a mestereim intettek, hogy nem eléggé gondolkodtam el.

Tizennegyedik találkozás a tanítóval (Vókó György emlékére)

A könnyem a porba sem hull, mert mielőtt lecsordulna, elfárad.

Vége a kornak, amikor volt erőm hálálkodni, emlékezni, bánkódni.

Mégis kimentem az erkélyre nézni azt a kortalan szörnyet az éjszakában,

és csodálkozni a szomszédok mindennapjain fényes konyháikban,

mert azt gondoltam, hogy meglátlak egy csillagban, és beszélni tudok veled,

kedves mesterem.

Hűs szellő lebegett, és felidéztem az első álmomat veled, amikor néztük az ifjak játékát a porban.

A felhők eltakarták a végtelent, és mintha a hangodat hallottam volna, ahogy valami apróságot kérsz tőlem, és én... ... szerencsére teljesítem.

Valami kaparászott lent, talán a lelkiismeretem, hogy számtalanszor ígértem neked, ezt, azt, talán egy nagy beszélgetést, nem is tudom, de csak tiszteletlenség jutott, amit átadhattam neked, és be nem váltott ígéret.

A feleségem fogta meg a kezem, és mutatott utat, mint annyiszor, és ő mondta ki azt is, amit éreztem, hogy mennyit jelentettél nekem, és hogy nagyon szerettél engem, örök mesterem.

Tizenharmadik találkozás

Átlátszó légkörű óriásbolygók,

legfényesebb kettőscsillagok,

fennálltak akkor is, amikor az őseim nem is emlékeztettek rám,

és fenn fognak állni akkor is, amikor az utódaim sem fognak rám emlékeztetni,

hát akkor nem pazarlás a tudat?

Nem. Ez a kérdés éppen olyan, mint hogy a teremtő miért engedi a gonosz dolgok megtörténését.

Dehát az a kérdés azért könyörög valami láthatatlanhoz, hogy ismerje el, hogy az imák hatékonyak!

Miért? A te kérdésed nem?

Én azt gondolom, hogy a hit lustaság!

Nem! A hit elengedhetetlen összpontosítás!

Tizenkettedik találkozás

- Amikor a figyelmemmel bejárom a tudatot, mi történik?

- Az igazi megismerés, ennél az útnál nincsen bölcsebb cselekedet.

- Ez az út vezet az emberekkel való kapcsolathoz?

- Csakis ez! Nem vezethet más!   

Tizenegyedik találkozás

1.

- Ma már lehetőség van rá, hogy visszamenjünk az időben!

- Hogy itt feledjük mindazt, amink van?

- Igen, mert nem lehet szétválasztani a jót a rossztól.

- Hogy érted ezt?

- Történtek felettébb kellemes és rendkívül cudar dolgok, amiknek egységesen a múltban gyökereznek.

- Hogy ezt megjegyeztük, az jelenti azt, amink van?

2.

- Előfordult velem, hogy a házak falán egy futónövényt láttam, ami hatalmas virágokat nevelt, aztán a szirmok helyén egy kis gömb keletkezett, ami súlyos tökké puffadt. Le voltam nyűgözve.

- Én meg a feleségemmel és a gyermekeimmel sétáltam egy tomboló mezőn. Harmatcseppek garázdálkodtak a füveken, és középen állt egy fa. A gyermekek hintáztak az ágain. A feleségem leült, és eggyé vált a harapó levegővel, én meg elindultam a sárban. Akkor éreztem meg a tanító illatát.

3.

- Hogy lehet visszemenni?

- Meg kell hallani a kövekkel szerelmeskedő zúgást, figyelni kell a kicsapódó párát, és a tekinteteddel el kell kapni a rendülést, mielőtt elcseppen.

- A fülcimpákon ingó gyémántokra gondolsz?

4.

- Ki képes arra, hogy a kicsinyeket bántsa?

- Csak az, aki felháborodik azon, hogy bántani lehet őket.  

Tizedik találkozás

 1.

- Emlékszel, hogy valaha játszottunk?

- Amikor a koponyánkat egymásnak nyomtuk?

- És a vállunkat is!

- Amikor egymás mellett térdeltünk?

- A mellkasunk előtt támaszkodtunk a párkánynak, és a lábujjaink kikukucskáltak.

- Egy csillagot mutattam neked.

- Én meg a tenyeremet az ablaknak nyomtam, ott maradt a pára.

- Hideg volt, fagyos, de mi nem fáztunk.

- Mosolygós arcot rajzoltunk a leheletünkbe.

2.

- Szerinted az űr táj?

- Hogyne lenne az!

- Másféle táj.

- Nem az, inkább ugyanaz.

- De csak inkább.

- Hát, igen.

3.

- Van úgy, hogy nem kell olyan sok.

- Én azt hittem, hogy nekem igazából mindig úgy volt, de nem. Koránt sem.

- Csak tömtem-tömtem, és egyre nehezedtem.

- És amikor végre nem, kitárulkozott előttem, amire annyira vágytam.

- Lenyúlt valami az égből, és megsimogatott.

- Téged hol?

- Engem a tarkómon, majd a fejem búbján, enyhén megnyomta az orrnyergemet és mindkét szemgolyómat.

- Aztán a fülcimpádat is megdörzsölgette?

- Igen.

- És mi történt az után?

- Azt nem lehet elmondani.

- Dehogynem: én úgy éreztem, mintha hűs gyülömcslevet ittam volna. Talán almát, de lehet, hogy körtét, szilvát vagy barackot. Könnyen nyeltem le, és semmilyen lepedék nem keletkezett a fogaimon.

- Valami izzó gömb kezdett tágulgatni a szívemben, és a tenyerem közepével látni kezdtem. Ó, a hasam alja! A hasam alja szétáradt, mint egy pörgő szoknya, és aminek alulról kellett jönnie, hát belémberregett.

- Nekem, ami alul volt, az kigémberedett, mintha megtapasztaltam volna magát, az eredetet.

- Igen, ez buktatott el minket.

- De erre lett orvosság a gyermek!

4.

- Nem nélkül élni milyen lehet?

- Örök tánc!

- Örök tánc nélkül milyen?

- Sárbafulladás!

- Milyen az a sár?

- Egyszerre dermesztő és langymeleg.

5.

- Ott álltunk az úton, a sötétben!

- Zúzmara volt és pocsolyák!

- A hatalmas tornyok tetejében lassú lángok dorbézoltak!

- Elszánt varjak szárnyai közt hegedűsök hajlítottak!

- Tar dobosok hadonásztak bunkóikkal!

- A lábunk az ő ütéseikre toccsant-cuppant!

- A ködlő füstből lelkes tekintetek mertek merengeni!

- Én azt hittem, hogy nem is láttam, és azt láttam, hogy sohasem hittem!

- Úgy tettem, hogy megőrültem, mert megtehettem!

- A titkos gombát ott altattam a nyelvem alatt!

- Mindent áthatott az illat, ami mindenhova illett!