Néha a szellő zörgő faleveleket fúj a földön.
Karistolja a fülemet, kaparja a szívemet, felsérti a gyomromat.
A szörny hamisan mosolyog, de vigyora rémisztőbb a dühöngésénél.
Arcát mély ráncok barázdálják, a gonoszság lenyomatai.
Felejteni szeretnék, de hánynom kell, és csak kesergek.
