Evolúciós hacker (deizmus)

Most éppen arról szólnak a hírek, hogy feltaláltak egy molekulát, ami megállítja vagy vissza is fordítja az öregedést. Az anyagot egereken tesztelték. Ezt hallottam a feleségemmel az autóban.

A hír hallatán jobban erősödött a lemi tökéletlen istenbe vetett hitem, azaz:

Lehetséges, hogy a jelen civilizáció is egy ilyen kísérlet eredménye. Sőt, az is lehetséges, hogy ez egy félbehagyott kísérlet, és a vezető egyszerűen nem törődik velünk. (Miért nem szól közbe Isten, ha annyi gonosz történik a világban?)

Persze az is lehetséges, hogy ez a tökéletlen isten már meg is halt.

Ebben a gondolatban az evolúció is kap fricskát: teljesen egyértelmű, hogy egy ilyen folyamat mögött eszme és szándék állt (csak aztán az a szándék eltünt.)

A két állítás analóg:

1. Vajon ki teremtette Istent? Ki teremtette azt, aki Istent teremtette? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme istent Istennek nevezni.

2. Vajon hogyan jött létre az evolúció? Mik vezettek azokhoz a körülményekhez, amelyekben létrejött az evolúció? És így tovább. Ha van ez a (gondolati) láncolat, akkor semmi értelme az evolúciót istennel szemben kitüntetni.

Az istenes állítást - bevallom - könnyebb volt megfogalmazni. Ez talán azért van így, mert az agyunk evolúciósan istenre van programozva.

Melyik csillagokat látjuk?

Nagyon szépek a csillagok. Véletlenül válogatódtak ki, hogy őket lássuk, avagy ők a kiválasztottak? Mindegy.

Pótolhatatlan halhatatlanság

A híres VHK dal címe, és az egész előadás kettő dolgot juttat eszembe:

1. A halhatatlanság azért pótolhatatlan, mert lennie kell valahogyan tovább, és ezeket a gyönyörű emlékeket meg kell őrizni. Ez egyfajta ontológiai érv.

2. A másik érv erkölcsi: "nincs más megoldás", ahogy a dal is mondja. Mindent ennek fényében kell tenni, a hitünk szerint.

Grandpierre Attila ebben a dalban egyesítette minden dolgok eredetét és minden dolgok végét, a teremtést és a véget, Istent és a világmindenséget.

Ennek a világnak fekete egén

Azt gondolom, hogy azért nem tudok hinni igazán a túlvilági életben, mert ennek a világnak az ege nem is fekete és nem is fehér. A fekete ég nyilván azt jelenti, hogy ez a világ nyomorúságos, és csak isten az, ami vígaszt nyújt, és ez a vígasz bizonyosságot ad arról, hogy létezik egy olyan világ, ami igazságos (BIJW). Emellett valahol mélyen bennem van egy igazi élmény, hogy ez a világ gyönyörűséges. Ennek az az alapja, hogy nem szeretnék meghalni. A világnak még az utolsó morzsájához is ragaszkodom. Bennem ez az élmény az egyik világból a másik világba való átmenet előtti érzésekből táplálkozik. Mik ezek? Amikor először kellett iskolába mennem, pár nappal az első tanítási nap előtt, a nagymamámnál voltam, és a délutáni alváshoz készülődtünk. Ekkor mindig lehúzta a nagyi a redőnyt. Azt mondta nekem ezen a napon: „Nem lesz több délutáni alvás.” Így gondolom az egyik világból a másik világba való menetelt: valami gyökeresen megváltozik. Nagymamám kiment a szobából, és én igyekeztem annak az ó világnak minden morzsáját behabzsolni. A szoba illatát, a neszeket, az ágynemű puhaságát, a hűst, az apró fényeket a redőny réseiben; és lassan elfogott az álom, és lehorgonyoztam a kis fényeknél. Ők voltak a múló világ utolsó darabkái. Sokáig gyönyörködtem és élvezkedtem bennük. Ez azért érdekes, mert általában nagyon utáltuk a délutáni alvást, azaz ez a tevékenység az akkori múló világ egy nyomorúságos darabkája volt, és mégis szerelemmel voltam képes csodálni, amikor már tudtam, hogy nem tapasztalhatom meg többé. Mert jön egy más világ, egy ismeretlen. Persze az is igaz, hogy a másik, az iskolai világ abban volt más, hogy más volt a társas közeg: az emberek kötelességei, feladatai, jogai, érzései, vélekedései stb. merőben mások lettek, és a csoport összetétele és a tevékenység szervezése is változott. Ugyanezt éltem át azon az éjjelen, amikor másnap hajnalban elindult velem a vonat, és bevonultam sorkatonának. „Ennek a világnak fekete egén lényed a csillag, sugarad a fény” – ezt a szépséges mondatot én úgy értelmezem, hogy a csillag és a fény éppen az az élmény, amit előbb leírtam. A fekete pedig az ismeretlen.

Minden emberben él egy istenváltozat

A fenti cím egy versem kezdete. Jelen bejegyzés a vers továbbgondolása.

Azért nem tetszik nekem a kreacionizmus vagy a kreacionizmus tagadása, mert mintha valahogyan ugyanarról a dologról szól a tézis és az antitézis is.

Bátorítani isten létét a gondolataim között és tagadni azt, ugyanaz. Azaz ugyanazon a gondolkodáson alapszik. A végeredmény az érzés kérdése.

A kreacionizmus-antikreacionizmus gondolat nem vesz figyelembe (legalább) két tényezőt:

1. az isten-ember kontínuum érzékelt és nem érzékelt része (a potencia tengely)

2. az előző pont erkölcsi következményei (a következmény tengely)

Tételezzük fel, hogy hogy az 1-es és a 2-es kontínuumokból koordinátarendszert készítünk.

Nézzük először a potencia tengelyt. Ez azt mutatja, hogy az istennek (elképzelt istennek, hitt istennek, vallott Istennek) mekkora teremtő ereje van.

Ezen a tengelyen ábrázolhatjuk az Istent, az Embert, az Állatot, a Növényt, a Semmit, a Mindent, a Valamit, a Majdnem Tökéletes Mindent; de itt van a Föld, a Nap, a Hold és a többi égitest is. Sorba lehet őket rakni, hogy mennyire képesek teremteni. És ilyen szempontból mindent el nevezni úgy, hogy az istenhez való vizsonyát állaptjuk meg. Például az ember kevésbé potens, mint az isten, az állat kevésbé potens, mint az ember; vagy a valami pontensebb, mint a semmi.

Az eddig felsoroltak csak az általunk érzékelt részei a kontínuumnak. Azonban vannak nem észleltek: pl. a Hiperisten (pl. a Legek Legje), az Szubisten (pl. a mitologikus alakok), de van "Fekete Lyuk Analóg" Isten is (aki még a Hiperistennél is nagyobb, és nem távozhat belőle a fény (?)).

Van mondjuk Hipersemmi is, ami annyira semmi, hogy még semmi se.

De van még ennél is semmibb állapot: a Hipersemminél Semmibb Semmi, és így tovább.

Nyilván vannak Hiperemberek: a tudósok, tanítók.

Nyilván vannak Szuperemberek: a hősök, a sztárok.

Niyilván vannak Hipernövények: az enteogének.

Hiperállatok: pl. a delfinek, majmok, kutyák és minden olyan, ami interakcióba tud lépni az emberrel.

Szubember: értelmi fogyatékosok (sajnos)

Az a lényeg, hogy én (Fliegauf Gergely) hihetek bármilyen istenváltozatban, amit én Istenítek.

Tételezzük fel, hogy hatalmas gondolkodónak tartom Stanislaw Lemet, és akkor őt istenítem.

Más ember mást istenít.

És akkor nézzük a követezmény tengelyt. Ez azt mutatja, hogy az isten-elképzelésnek mekkora hatása van a döntéseimre.

Először meg kell találnom magamban, hogy én mit istenítek. És meg kell azt is állapítani, hogy ez menniyre befolyásolja a sorsomat (a döntéseim láncolatát).

Például engem nagyon befolyásol az, hogy éppen mi a divat. Aszerint öltözködöm, és az öltözködésük alapján ítélem meg az embereket.

Vagy: nagyon szeretem az autókat, állandóan az autómmal foglalkozom, és aszerint viszonyulok a többi emberhez, hogy azok mennyire tudnak vezetni, meg hogy szerintem mennyire jó a kocsijuk.

A fenti két példában szereplő istenek (divat, autó) erőteljesen befolyásolják az egyén döntéseit.

De íme egy ellenpélda: uralkodni akarok a többi emberen, az a nagy vágyam, hogy mindenkit elnyomjak, de félek, és nem nyomok el senkit, hanem engem nyom el mindenki. Legalábbis úgy érzem.

Vagy: egészségesen akarok élni, és ezért gyúrok, hogy minél izmosabb legyek, de ehhez anabolikus szteroidokat is használok.

A fenti két példában az istenek (hatalom, izmosság) nem tudják befolyásolni nagy hatékonysággal az ember sorsát.

Nagyon nehéz a két tengelyen ábrázolni magunkat. De ha mégis sikerül, akkor a két tengelyt egymásnak meg tudjuk feleltetni, és kijön, hogy miben hiszünk, és milyen erős a hitünk.

Például: létezhet valaki, aki imád egy sztárt, de soha nem kerül hozzá közel. Akkor neki a sztár az istene, de nem rendelkezik ez az isten akkora erővel az élete felett. Persze vannak nagyon kivételes esetek is. 

    

A halál után nem lesz tudat. Azaz az leszek, amit most látok, hallok, érzek. Része leszek annak, amit most megfigyelek.

Korábban a csillagokat úgy ábrázolták, hogy mozognak az égen, és Isten irányítja őket. Ma már számítógépes technikával színezik ki a Hubble által készített képeket.

A korábbi képek és a mai képek között az az egyezőség, hogy ugyanúgy a képzelet szüleményei, ugyanannyira a jelenünk tudományos kánonja alapján születnek, és feltehetőleg a valósághoz is ugyanúgy viszonyulnak.

A halál előtt nem volt tudat, és a halál után sem lesz.

Az emberiség előtt nem volt tudat, és az emberiség után sem lesz.

Egyedi vajon ez a jelenség? Talán igen, és beilleszkedik a nagyobb képbe.

Teremtő képzelet és egybecsengő felfedezés

Nem mélyedtem el a természettudományokban, de minden tudomány esetében bizonyára így van: amit az ember elképzel, és megállapodik a hipotetikus létében, azt előbb-utóbb fel is fedezi. És be is bizonyítja a létét.

A neurotranszmitterekkel így van, az exobolygókkal így van, a fekete lyukakkal így van, az elemi részecskékkel így van, a génekkel így van.

(Úgy tűnik, hogy a meditáció valóban teremtő erejű. Az ima és a meditáció között kevés különbség van. Talán annyi lehet a tanulság, hogy nem rettegve és félve kell imádkozni, hanem jókedvvel és kitárulkozva; nem fenyegetve és önmagunkat előre tolva, hanem békében és önmagunkat a háttérbe szorítva; nem hirdetve és nem megbotránkoztatóan, hanem kételkedve és szelíden. És akkor felfedezzük önmagunkat ott, ahol isten lakik. Ez a méltóság.)

Az egyetemes gonosz

A világ és az emberek istenéi, de a világban rossz dolgok is történnek, és hogyan lehet az, hogy ezt isten engedi? (Teremthet-e isten olyan hegyet, amit nem bír felemelni.) Megengedi, hogy súlyos igazságtalanságok történjenek. Sokan ezért vonják kétségbe isten létét.

A gonoszt lehet szeretni, mert megengedi a bűnt, amit mások rosszalnak. Aki ez esetben rosszal, az a többségi társadalom.

A gonosz tettek miatt pokolra jutunk. A bűncselekmény miatt, lehet, hogy börtönbe kerülünk.

Isten valahogyan jó, de nem nagyon látjuk, a Sátán pedig gonosz, és ezt sem látjuk. Mindkettő jutalmaz és büntet, és hol ezt, hol azt követjük, valamint, hol ennek, hol annak kell engedelmeskednünk.

Ez ellentmondás.

Ezt az ellentmondást éppen a társadalom léte, lényege, szerkezete, jelentése és működése oldja fel.  

Az istenkoncepció fejlődése

Az istenfogalom az egekben (az űrben) átalakult a SETI-vé az istenkeresés szintjén. A SETI és az ima abban  azonos, hogy valaki mást, esetleg valami feljebbvalót keresünk, hogy az igazságosabb legyen, mint az emberi hatalom.

Az ima és a SETI tárgya csodálatos, színes, színezett.