Tizenkettedik találkozás

- Amikor a figyelmemmel bejárom a tudatot, mi történik?

- Az igazi megismerés, ennél az útnál nincsen bölcsebb cselekedet.

- Ez az út vezet az emberekkel való kapcsolathoz?

- Csakis ez! Nem vezethet más!   

Tizenegyedik találkozás

1.

- Ma már lehetőség van rá, hogy visszamenjünk az időben!

- Hogy itt feledjük mindazt, amink van?

- Igen, mert nem lehet szétválasztani a jót a rossztól.

- Hogy érted ezt?

- Történtek felettébb kellemes és rendkívül cudar dolgok, amiknek egységesen a múltban gyökereznek.

- Hogy ezt megjegyeztük, az jelenti azt, amink van?

2.

- Előfordult velem, hogy a házak falán egy futónövényt láttam, ami hatalmas virágokat nevelt, aztán a szirmok helyén egy kis gömb keletkezett, ami súlyos tökké puffadt. Le voltam nyűgözve.

- Én meg a feleségemmel és a gyermekeimmel sétáltam egy tomboló mezőn. Harmatcseppek garázdálkodtak a füveken, és középen állt egy fa. A gyermekek hintáztak az ágain. A feleségem leült, és eggyé vált a harapó levegővel, én meg elindultam a sárban. Akkor éreztem meg a tanító illatát.

3.

- Hogy lehet visszemenni?

- Meg kell hallani a kövekkel szerelmeskedő zúgást, figyelni kell a kicsapódó párát, és a tekinteteddel el kell kapni a rendülést, mielőtt elcseppen.

- A fülcimpákon ingó gyémántokra gondolsz?

4.

- Ki képes arra, hogy a kicsinyeket bántsa?

- Csak az, aki felháborodik azon, hogy bántani lehet őket.