Gyermekek jöttek álmok nélkül,
hajukba foszlottak a pofonok emlékei,
sajnos sokan tudják, hogy mik azok a szikrák,
amik ilyenkor, az összeszorított szemek mögötti
nem-agyi térben villámként cikáznak.
Ott álltak a tanítók, nagyítókkal a kezükben,
hajnali leheletük párájával nyakukláncuk ékkövein,
repedt szívükkel mégis nevetni tudtak,
és a kialudt tüzekből hamza kezeikkel
kitúrták a szenessé pörkölt kabócákat.
