Gyermekkor

1. Az angyalok

Talán egy filmben is volt, de mi is játszottuk, hogy amikor futunk le a dombon, azt véljük érezni, hogy felettünk angyalok szállnak. Szinte mindegy, hogy valóban szálltak-e, vagy mi egy fizikai érzést (pl. adrenalin) magyaráztunk angyalnak; az élmény a lényeg. Úgy is úgy fogod magyarázni, ahogy a többség körültötted.

2. Visszajönnek az angyalok 30-40 év múlva talán

Tegnap a kislányommal úgy játszottam, hogy követtem minden mozdulatát, azaz ugyanúgy, és ugyanolyan tempóban mozogtam, mint ő. És hihetetlen gyermekkori testérzések jöttek vissza. Az égesz lényege az édes boldogság volt: lágy és nem erélyes, mint felnőtt koromban. Lágy, mint a szellő, vagy a tollpihe, de tagadhatatlanul ott van, mintha egy angyal ölelne. A test a mozgás által emlékezik, és az agy ugyanarra asszociál, mint akár 30-40 éve, de tudja azt is, hogy az már elmúlt, és most most van. Ez a zseniális.

Nem elég egy élet

Lehet, hogy egyesek azért hisznek az újjászületésben, sőt az örökös újjászületésben, mert azt gondolják, hogy nem elég egy élet arra, hogy mindazt megtudjuk és megéljük, amit szeretnénk.

Mivel bánkódom azért, hogy kevés időm van, és olyan rövid az élet, és ha ezt bevallom, akkor azt is kinyilatkoztatom, hogy nem vagyok elég sikeres; inkább abban kezdek hinni, hogy majd egyszer visszajöhetek, és láthatom, hallhatom, szagolhatom, érezhetem a világot.

Amikor tegnap rozmaringot morzsolgattam, ezt éreztem.
Amikor tegnap levendulát morzsolgattam.
Amikor tegnap diólevelet...
Tujatermést.

Tagadtam, hogy lézetik az idő.

A fiam is ott volt velem, szellő simogatott, és körülölelt a világ.

A galaxisok szerkezete

Sokan gondolják úgy, hogy a világ isten emanációja. Talán Carlos Castaneda is így látta a világot a könyveiben, nem igazán tudom, csak arra emlékszem, hogy használta a szót.
A galaxisok szerkezete erősen alátámasztja az emanáció tanát. Jelenlegi tudásunk szerint, csak sejthetjük, hogy mi van a galaxisok belsejében (hipermasszív fekete lyukak), de hogy ezek pontosan mik, arról csak sejtéseink vannak.

Nagyon úgy tűnhet, hogy ami bent van, az a lényeg, és ami kint, az a kisugárzás. Ami belül van, az az igazi, ami kívül, az csak a kép.

Mint amikor reggel álomittas szemmel nézem a ragyogó ledlámpát a konnektorban. Mintha fényfátyol vonná körül.

Vagy mint amikor párás tükörben látom a villanykörtét.

Van tehát egy közeg (az űr, az idő, a pára, a sötét energia, a sötét anyag stb.), ami elválaszt minket attól a dologtól, ami már olyan nagy léptékű hatással van ránk, hogy észre sem vesszük. (A hangya is a száguldó vonaton azt hiheti, hogy nem száguld, pedig valójában igen.) Ez a közeg ugyanakkor közvetít is felénk információkat (pl. macrolensing), és persze torzít.

Hogy sohasem tudhatjátok biztosan, hogy imáitok meghallgattatnak-e, az éppen olyan, mintha nem tudnátok biztosan, hogy nem hallgattatnak meg. Akkor miért nem imádkoztok?

Sokan mondják, hogy az ima időfecsérlés, szerintem talán méltatás vagy dicsérés is lehet.  

Jelenség, amit láttam

2015 június 6-án, este 10 körül, Kisvárdán, az apósom kertjében ültem, és próbáltam elaltatni a kisfiamat. A nyugati égbolton már lenyugodott a nap, a fénypalást még halványan derengett, és rengeteg csillag volt az égen. Egyszercsak egy felhőszerű képződmény jelent meg a szemem előtt, a messzi távolban, olyan volt, mintha egy galaxis úszott volna északi irányból dél felé. Rengeteg apró csillag volt a felhőben. Ahogy úszott a felhő, egy kis csillag nagyon fényes volt benne, és sokáig látszott, akkor is, amikor a felhő már elenyészett.
A jelenség ahogy úszott, folyamatosan fényesedett, majd halványult, és körülbelül három-négy perc múlva teljesen eltűnt, az apró csillag kivételével, ami még talán egy-két percig derengett, majd fátyollá vált, és még fél óráig látszott.
Nem tudtam senkinek sem szólni, mert a kisfiam nagyon nehezen aludt el az ölemben, és nagyon kellett volna kiabálni, hogy meghallják. Nem tudom, hogy mit láttam.