Sokan gondolják úgy, hogy a világ isten emanációja. Talán Carlos Castaneda is így látta a világot a könyveiben, nem igazán tudom, csak arra emlékszem, hogy használta a szót.
A galaxisok szerkezete erősen alátámasztja az emanáció tanát. Jelenlegi tudásunk szerint, csak sejthetjük, hogy mi van a galaxisok belsejében (hipermasszív fekete lyukak), de hogy ezek pontosan mik, arról csak sejtéseink vannak.
Nagyon úgy tűnhet, hogy ami bent van, az a lényeg, és ami kint, az a kisugárzás. Ami belül van, az az igazi, ami kívül, az csak a kép.
Mint amikor reggel álomittas szemmel nézem a ragyogó ledlámpát a konnektorban. Mintha fényfátyol vonná körül.
Vagy mint amikor párás tükörben látom a villanykörtét.
Van tehát egy közeg (az űr, az idő, a pára, a sötét energia, a sötét anyag stb.), ami elválaszt minket attól a dologtól, ami már olyan nagy léptékű hatással van ránk, hogy észre sem vesszük. (A hangya is a száguldó vonaton azt hiheti, hogy nem száguld, pedig valójában igen.) Ez a közeg ugyanakkor közvetít is felénk információkat (pl. macrolensing), és persze torzít.
Hogy sohasem tudhatjátok biztosan, hogy imáitok meghallgattatnak-e, az éppen olyan, mintha nem tudnátok biztosan, hogy nem hallgattatnak meg. Akkor miért nem imádkoztok?
Sokan mondják, hogy az ima időfecsérlés, szerintem talán méltatás vagy dicsérés is lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése