Epernarancs

Az én szemem színe olyan, mint az epernarancsfa különös termése. Különösen akkor, ha a szemembe süt a nap, és éppen az epernarancsfa felettébb különös termését nézem.
Az én borostáim olyanok, mint az agyszerű termésből kiburjánzó szőrszálak, de akkor és csakis akkor, ha a termést a kezemben tartom.
Az én lelkemben éppen olyan tüskék vájnak mindenféle legérzékenyebb pontokat, mint amilyenek a kezembe döfnek, amikor a termést próbálom megszerezni.
Az én álmom színe éppen olyan, mint az epernarancsfa leveleinek színe, főleg akkor, amikor erről fáról álmodom.

Vannak nevezetes epernarancsfák. Például van egy Margit-szigeten. Ó, igen, tudom, hogy ott vannak más nevezetes fák is, például hatalmas platánok, de a legtöbb gyerek, szinte biztos, hogy azon a nagyon nemesen öreg epernarancsfán mászik, ami olyan nevezetes ott. Annak a fának a kérgét gyermekkezek koptatták simára, és mutatták meg, hogy a fa maga mennyire kemény, hihetetlenül kemény. És tudni kell, hogy a gyermekek simogatása bűbájos. Hány gyerek lehetett ott?

Vagy van egy epernarancs a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt is. Itt ebben az esetben is lehet látni a fa egyik fő tulajdonságát: nem nő egyenesen a törzse. Mellette hársfák, nyílegyenes, vaskos törzzsel. Az epernarancs törzse sziklakemény, és a kérge elkápráztat. Olyan szín-kavalkád, amit ritkán lehet látni. A minap sokáig figyeltem a csüngő terméseket, amelyek majd novemberben fognak lehullani, de decemberben is ott fognak világítani rikító zölden a hóban, ha lesz hó...

A jegenyenyár illata

Nagy eső után kell menni, hogy érezni lehessen a jegenyenyárfa illatát. Ekkor az illat szívfacsaró. Minden emléket előhívó, felszabadító, amolyan jelenlét, amiről tudod, hogy itt van, de nem tudod tapintani, látni vagy hallani. Aki ezt nem érzi, az csak nem figyel. De nem figyelve is lehet érezni, mert ha van harmadik szemünk, akkor harmadik szemet a jegenyenyárfa illata eső után bizonyosan felnyitja. Azt szoktam érezni, hogy egy vagyok az egész világmindenséggel. Nem lehet, és nem is szabad ebben az illatben megfürödni.
Vagy akkor is lehet érezni, amikor hajnalban éppen kel fel a nap, és a fának még zöld levelei vannak, de már véget ért a vattázása. Tudnod kell, hogy a nap mindig máskor kel fel, és ezzel az illattal a fa a napot köszönti. Azaz te is megtudhatod, hogy a napot mennyire szelíden kell köszönteni. Abban a köszöntésben benne van az áldás, a várakozás utáni megkönnyebbülés, a kilélekzés, a szerény kitárulkozás, a szelíd nem-előtérbe-való-nyomakodás, az ébredés, a rájövés, azaz a megvilágosodás. Aki azonban ekkor érzi az illatot, az majdnem elalél, de csak majdnem.
Amikor több jegenyenyár sorakozik egymás mellett, az illatok összekeverednek, és olyan töménységgel áradnak, hogy nekem néha nehéz nem ujjonganom örömömben. Szégyen, nem szégyen, meg szoktam állni, és a karomat a fa felé tárom.
Egyébként a mi földjeinket kevés magasabb fa lakja, mint a jegenyenyár. A fa kérge, a szintek-mélységek hullámzása is maga a varázslat.

Rövid

Minden rövidebb lesz.

Nem fogok mesélni a húscafatokból fonódó orsókról,
amik megjósoltak pár dolgot, amivel ti is mindig találkoztok.

Nem fogok mesélni a zizgő csövekről sem,
amik a holdfényben jegesen parázslanak.

Aki éjjel jön, az meglep, és aki éjjel jön, az megsimogat,
tetteimmel a társadalom talán jobb lett, és nem iszonyatosabb.