Nagy eső után kell menni, hogy érezni lehessen a jegenyenyárfa illatát. Ekkor az illat szívfacsaró. Minden emléket előhívó, felszabadító, amolyan jelenlét, amiről tudod, hogy itt van, de nem tudod tapintani, látni vagy hallani. Aki ezt nem érzi, az csak nem figyel. De nem figyelve is lehet érezni, mert ha van harmadik szemünk, akkor harmadik szemet a jegenyenyárfa illata eső után bizonyosan felnyitja. Azt szoktam érezni, hogy egy vagyok az egész világmindenséggel. Nem lehet, és nem is szabad ebben az illatben megfürödni.
Vagy akkor is lehet érezni, amikor hajnalban éppen kel fel a nap, és a fának még zöld levelei vannak, de már véget ért a vattázása. Tudnod kell, hogy a nap mindig máskor kel fel, és ezzel az illattal a fa a napot köszönti. Azaz te is megtudhatod, hogy a napot mennyire szelíden kell köszönteni. Abban a köszöntésben benne van az áldás, a várakozás utáni megkönnyebbülés, a kilélekzés, a szerény kitárulkozás, a szelíd nem-előtérbe-való-nyomakodás, az ébredés, a rájövés, azaz a megvilágosodás. Aki azonban ekkor érzi az illatot, az majdnem elalél, de csak majdnem.
Amikor több jegenyenyár sorakozik egymás mellett, az illatok összekeverednek, és olyan töménységgel áradnak, hogy nekem néha nehéz nem ujjonganom örömömben. Szégyen, nem szégyen, meg szoktam állni, és a karomat a fa felé tárom.
Egyébként a mi földjeinket kevés magasabb fa lakja, mint a jegenyenyár. A fa kérge, a szintek-mélységek hullámzása is maga a varázslat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése