- Amikor a figyelmemmel bejárom a tudatot, mi történik?
- Az igazi megismerés, ennél az útnál nincsen bölcsebb cselekedet.
- Ez az út vezet az emberekkel való kapcsolathoz?
- Csakis ez! Nem vezethet más!
2020. december 27., vasárnap
2020. december 26., szombat
Tizenegyedik találkozás
1.
- Ma már lehetőség van rá, hogy visszamenjünk az időben!
- Hogy itt feledjük mindazt, amink van?
- Igen, mert nem lehet szétválasztani a jót a rossztól.
- Hogy érted ezt?
- Történtek felettébb kellemes és rendkívül cudar dolgok, amiknek egységesen a múltban gyökereznek.
- Hogy ezt megjegyeztük, az jelenti azt, amink van?
2.
- Előfordult velem, hogy a házak falán egy futónövényt láttam, ami hatalmas virágokat nevelt, aztán a szirmok helyén egy kis gömb keletkezett, ami súlyos tökké puffadt. Le voltam nyűgözve.
- Én meg a feleségemmel és a gyermekeimmel sétáltam egy tomboló mezőn. Harmatcseppek garázdálkodtak a füveken, és középen állt egy fa. A gyermekek hintáztak az ágain. A feleségem leült, és eggyé vált a harapó levegővel, én meg elindultam a sárban. Akkor éreztem meg a tanító illatát.
3.
- Hogy lehet visszemenni?
- Meg kell hallani a kövekkel szerelmeskedő zúgást, figyelni kell a kicsapódó párát, és a tekinteteddel el kell kapni a rendülést, mielőtt elcseppen.
- A fülcimpákon ingó gyémántokra gondolsz?
4.
- Ki képes arra, hogy a kicsinyeket bántsa?
- Csak az, aki felháborodik azon, hogy bántani lehet őket.
2020. november 28., szombat
Tizedik találkozás
1.
- Emlékszel, hogy valaha játszottunk?
- Amikor a koponyánkat egymásnak nyomtuk?
- És a vállunkat is!
- Amikor egymás mellett térdeltünk?
- A mellkasunk előtt támaszkodtunk a párkánynak, és a lábujjaink kikukucskáltak.
- Egy csillagot mutattam neked.
- Én meg a tenyeremet az ablaknak nyomtam, ott maradt a pára.
- Hideg volt, fagyos, de mi nem fáztunk.
- Mosolygós arcot rajzoltunk a leheletünkbe.
2.
- Szerinted az űr táj?
- Hogyne lenne az!
- Másféle táj.
- Nem az, inkább ugyanaz.
- De csak inkább.
- Hát, igen.
3.
- Van úgy, hogy nem kell olyan sok.
- Én azt hittem, hogy nekem igazából mindig úgy volt, de nem. Koránt sem.
- Csak tömtem-tömtem, és egyre nehezedtem.
- És amikor végre nem, kitárulkozott előttem, amire annyira vágytam.
- Lenyúlt valami az égből, és megsimogatott.
- Téged hol?
- Engem a tarkómon, majd a fejem búbján, enyhén megnyomta az orrnyergemet és mindkét szemgolyómat.
- Aztán a fülcimpádat is megdörzsölgette?
- Igen.
- És mi történt az után?
- Azt nem lehet elmondani.
- Dehogynem: én úgy éreztem, mintha hűs gyülömcslevet ittam volna. Talán almát, de lehet, hogy körtét, szilvát vagy barackot. Könnyen nyeltem le, és semmilyen lepedék nem keletkezett a fogaimon.
- Valami izzó gömb kezdett tágulgatni a szívemben, és a tenyerem közepével látni kezdtem. Ó, a hasam alja! A hasam alja szétáradt, mint egy pörgő szoknya, és aminek alulról kellett jönnie, hát belémberregett.
- Nekem, ami alul volt, az kigémberedett, mintha megtapasztaltam volna magát, az eredetet.
- Igen, ez buktatott el minket.
- De erre lett orvosság a gyermek!
4.
- Nem nélkül élni milyen lehet?
- Örök tánc!
- Örök tánc nélkül milyen?
- Sárbafulladás!
- Milyen az a sár?
- Egyszerre dermesztő és langymeleg.
5.
- Ott álltunk az úton, a sötétben!
- Zúzmara volt és pocsolyák!
- A hatalmas tornyok tetejében lassú lángok dorbézoltak!
- Elszánt varjak szárnyai közt hegedűsök hajlítottak!
- Tar dobosok hadonásztak bunkóikkal!
- A lábunk az ő ütéseikre toccsant-cuppant!
- A ködlő füstből lelkes tekintetek mertek merengeni!
- Én azt hittem, hogy nem is láttam, és azt láttam, hogy sohasem hittem!
- Úgy tettem, hogy megőrültem, mert megtehettem!
- A titkos gombát ott altattam a nyelvem alatt!
- Mindent áthatott az illat, ami mindenhova illett!
2020. november 27., péntek
Kilencedik találkozás (az introjektum)
1.
Hogy is volt?
A fekvőtámaszt nyomtam, és akkor jött a gondolat.
Valahogy nem illant el, és emiatt békétlen vagyok.
2.
A szentek emberek, a tárgyaik hétköznapinak tűnnek.
Az emberek szentek, a hétköznapi tárgyaik...
3.
És elenyészett.
Mondtam neked, hogy inkább nyugodj meg, állj egyenesen!
2020. október 11., vasárnap
Nyolcadik találkozás a tanítóval
Gyermekek jöttek álmok nélkül,
hajukba foszlottak a pofonok emlékei,
sajnos sokan tudják, hogy mik azok a szikrák,
amik ilyenkor, az összeszorított szemek mögötti
nem-agyi térben villámként cikáznak.
Ott álltak a tanítók, nagyítókkal a kezükben,
hajnali leheletük párájával nyakukláncuk ékkövein,
repedt szívükkel mégis nevetni tudtak,
és a kialudt tüzekből hamza kezeikkel
kitúrták a szenessé pörkölt kabócákat.
2020. augusztus 18., kedd
Hetedik találkozás a tanítóval
Már a gyermeki fejben ott lakik a következő gyermek,
a gondolatokban és a vágyakban, de még így sem ölt testet,
hanem alakszerzése lassacskán történik,
mint a hallhatatlanul huhogó nyárfák magjainak csírázása,
és az alakszerzés ritkán teljesedik ki,
mint a tomboló nyárfák illattal köszöntése a viharban.
2020. május 25., hétfő
Hatodik találkozás a tanítóval
Könnyű azt hinni, hogy egyes dolgok azért szüremkedtek be az elménkbe, mert mi vonzottuk őket. És könnyű azt is hinni, hogy egyes dolgok csak azért történtek meg, mert mi jelen vagyunk.
A szüremkedés nem csak azért van, mert mi bevonzzuk.
A dolgok nem csak azért történnek meg, mert mi jelen vagyunk.
Az észrevételben ott van a véletlen is.
A történésekben ott van a véletlen is.
Az észrevételben mindig hangsúlyosabb a másik ember szerepe, aki észre véttet.
A történésben mindig erősebb a másik ember szándéka, aki cselekszik.
Ezerszer mondtam: a megfigyelés terhes, a létezés szabad.
A szüremkedés nem csak azért van, mert mi bevonzzuk.
A dolgok nem csak azért történnek meg, mert mi jelen vagyunk.
Az észrevételben ott van a véletlen is.
A történésekben ott van a véletlen is.
Az észrevételben mindig hangsúlyosabb a másik ember szerepe, aki észre véttet.
A történésben mindig erősebb a másik ember szándéka, aki cselekszik.
Ezerszer mondtam: a megfigyelés terhes, a létezés szabad.
2020. május 11., hétfő
Ötödik találkozás a tanítóval
Gesztenyevirág hatalmasság!
Benned minden, ami végtelen fagyban rabul ejtett fény.
Benned minden, amit az örök alkony utolsó szikrája sugall felém.
Benned minden, ami a Napban lappang, ha hunyorogva tekinteném, ha merném.
Benned minden, ami az izzó vasban halkan szakadó, érintetlen erény.
Gesztenyevirág hatalmasság!
Nyerem belőled, amit az utolsó lehelet előtt talán lehet.
Nyerem belőled, az ifjúság búcsúját és néha-néha visszaköszönését.
Nyerem belőled, a súlytalanságot és a fellegek beterítését.
Nyerem belőled, ahogy mondták, az egynapos diadal ünneplését.
Benned minden, ami végtelen fagyban rabul ejtett fény.
Benned minden, amit az örök alkony utolsó szikrája sugall felém.
Benned minden, ami a Napban lappang, ha hunyorogva tekinteném, ha merném.
Benned minden, ami az izzó vasban halkan szakadó, érintetlen erény.
Gesztenyevirág hatalmasság!
Nyerem belőled, amit az utolsó lehelet előtt talán lehet.
Nyerem belőled, az ifjúság búcsúját és néha-néha visszaköszönését.
Nyerem belőled, a súlytalanságot és a fellegek beterítését.
Nyerem belőled, ahogy mondták, az egynapos diadal ünneplését.
2020. május 1., péntek
Negyedik találkozás a tanítóval
1.
- Boldogtalan vagyok, mert elmúlik az élet, és nem tudom megtenni azt, amit elterveztem.
- Kevesebb tervet vagy több időt kérsz?
- Mindenképpen több időt, mert a terveim...
- Milyenek a terveid? Azt akartad mondani, hogy tökéletesek?
- Igen, valami olyasmit akartam mondani.
- Miért gondolod, hogy a terveid tökéletesek?
- Mert olyan szépen jöttek, fájdalom nélkül.
- Azonnal el kellett volna felejtened őket.
2.
- Boldogtalan vagyok, mert nem múlik az élet, és nincs erőm a terveimhez.
- Az éltedet nem veszem el, ne félj. Több erőt kérsz? Vagy talán képességet arra, hogy elfelejtsd a terveidet?
- Több erőt, több erőért könyörgök.
- Biztos? Nem lenne jobb a felejtés? Akkor nem akarnál még több tervet beteljesíteni.
- Ha ezeket elfelejteném, az az életem elvételével lenne egyenlő.
- Honnan gondolod, hogy az erő elég lesz?
- Mert lusta vagyok, a testem romlik és lehúz a mélybe. Ha lenne erőm, szárnyalhatnék.
3.
- Boldogtalan vagyok, mert félnek tőlem, és nem akarom megsemmisíteni őket.
- Szóval keresztülvitted?
- Igen, de nem az lett, amit elterveztem. Senki sem örül nekem, és azt hiszem, magának sem.
- Előtted jobb volt nekik?
- Igen, jobb. Az a gond, hogy nem olyanok, mint én, teljesen mások.
- Legyenek olyanok vagy csak lelkesen engedelmeskedjenek?
- Csak legyenek lelkesek, mert akkor még megmarad nekik az, akik voltak.
- Fura útra lépsz!
4.
- Boldogtalan vagyok, mert úgy tűnnek, mintha némák lennének, de mégis hallom őket.
- Imádkoznak hozzád?
- Igen, lehet. Hinni szeretnék bennük, de nem kívánok beavatkozni.
- Akkor egyesülniük kell veled. Ezt szeretnéd vagy mégis a tenyeredben tartod őket?
- Be kell őket kebeleznem, még akkor is, ha belőlük lettem, és még akkor is, ha nem is tudják, hogy ők teremtettek engem, sőt akkor is, ha csak tévedésből jöttem létre bennük.
- Hatalmamban áll, hogy meg nem születetté tegyelek, de akkor velem fogsz eggyé válni.
- Beleegyezem, de a bennem lévők még önállók lehetnek?
- A végtelen úgy burjánzik az elmékben, ahogy a tudat beszövi a világmindenséget.
- Hát legyen.
5.
- Boldogtalan vagyok, mert még mindig magamnál vagyok, holott fel szeretnék oldódni önmagamban.
- Tudod, hogy én önmagad vagyok? Én vagyok azok, ha megszólalok. Én vagyok azok, akikről nem akartál megfeledkezni a terveid miatt. Nem vagyok arra képes, amit elvársz tőlem.
- Ha mindezt meg tudod fogalmazni, akkor össze is tudsz zsugorodni. Egyetlen pontba?
- Igen, de csak veled együtt, sehogy máshogy.
- Hát akkor szüntessük meg a teret és az időt!
- Szüntessük meg egymást! Ne legyen többé te és én!
- Szüntessük meg a visszakövetkeztetést is!
- Szüntessük meg a tudatot!
- Adjuk fel a megfigyelést is!
- Azt nem tudjuk.
- De.
6.
- Talán a Valaha-Lesz a Valaha-Volt, de egyáltalán nem biztos.
- Ami ott kocorog, az itt hencereg, ugyanolyan fontos.
- Ami valaha lesz, az csak akkor lehet, ha valaha volt, ha pontos.
- A sejtésen túl önmaga a sejtés nem honolhat, ha okos.
- Aki ott honol, az a szüremkedésünk, az elvetemülten fondorlatos.
- Ha érzed az semmi érintését, semmivé válsz, és ez nem irtózatos.
- Előbb a táj kinyílik.
- Aztán keletkezik.
- Boldogtalan vagyok, mert elmúlik az élet, és nem tudom megtenni azt, amit elterveztem.
- Kevesebb tervet vagy több időt kérsz?
- Mindenképpen több időt, mert a terveim...
- Milyenek a terveid? Azt akartad mondani, hogy tökéletesek?
- Igen, valami olyasmit akartam mondani.
- Miért gondolod, hogy a terveid tökéletesek?
- Mert olyan szépen jöttek, fájdalom nélkül.
- Azonnal el kellett volna felejtened őket.
2.
- Boldogtalan vagyok, mert nem múlik az élet, és nincs erőm a terveimhez.
- Az éltedet nem veszem el, ne félj. Több erőt kérsz? Vagy talán képességet arra, hogy elfelejtsd a terveidet?
- Több erőt, több erőért könyörgök.
- Biztos? Nem lenne jobb a felejtés? Akkor nem akarnál még több tervet beteljesíteni.
- Ha ezeket elfelejteném, az az életem elvételével lenne egyenlő.
- Honnan gondolod, hogy az erő elég lesz?
- Mert lusta vagyok, a testem romlik és lehúz a mélybe. Ha lenne erőm, szárnyalhatnék.
3.
- Boldogtalan vagyok, mert félnek tőlem, és nem akarom megsemmisíteni őket.
- Szóval keresztülvitted?
- Igen, de nem az lett, amit elterveztem. Senki sem örül nekem, és azt hiszem, magának sem.
- Előtted jobb volt nekik?
- Igen, jobb. Az a gond, hogy nem olyanok, mint én, teljesen mások.
- Legyenek olyanok vagy csak lelkesen engedelmeskedjenek?
- Csak legyenek lelkesek, mert akkor még megmarad nekik az, akik voltak.
- Fura útra lépsz!
4.
- Boldogtalan vagyok, mert úgy tűnnek, mintha némák lennének, de mégis hallom őket.
- Imádkoznak hozzád?
- Igen, lehet. Hinni szeretnék bennük, de nem kívánok beavatkozni.
- Akkor egyesülniük kell veled. Ezt szeretnéd vagy mégis a tenyeredben tartod őket?
- Be kell őket kebeleznem, még akkor is, ha belőlük lettem, és még akkor is, ha nem is tudják, hogy ők teremtettek engem, sőt akkor is, ha csak tévedésből jöttem létre bennük.
- Hatalmamban áll, hogy meg nem születetté tegyelek, de akkor velem fogsz eggyé válni.
- Beleegyezem, de a bennem lévők még önállók lehetnek?
- A végtelen úgy burjánzik az elmékben, ahogy a tudat beszövi a világmindenséget.
- Hát legyen.
5.
- Boldogtalan vagyok, mert még mindig magamnál vagyok, holott fel szeretnék oldódni önmagamban.
- Tudod, hogy én önmagad vagyok? Én vagyok azok, ha megszólalok. Én vagyok azok, akikről nem akartál megfeledkezni a terveid miatt. Nem vagyok arra képes, amit elvársz tőlem.
- Ha mindezt meg tudod fogalmazni, akkor össze is tudsz zsugorodni. Egyetlen pontba?
- Igen, de csak veled együtt, sehogy máshogy.
- Hát akkor szüntessük meg a teret és az időt!
- Szüntessük meg egymást! Ne legyen többé te és én!
- Szüntessük meg a visszakövetkeztetést is!
- Szüntessük meg a tudatot!
- Adjuk fel a megfigyelést is!
- Azt nem tudjuk.
- De.
6.
- Talán a Valaha-Lesz a Valaha-Volt, de egyáltalán nem biztos.
- Ami ott kocorog, az itt hencereg, ugyanolyan fontos.
- Ami valaha lesz, az csak akkor lehet, ha valaha volt, ha pontos.
- A sejtésen túl önmaga a sejtés nem honolhat, ha okos.
- Aki ott honol, az a szüremkedésünk, az elvetemülten fondorlatos.
- Ha érzed az semmi érintését, semmivé válsz, és ez nem irtózatos.
- Előbb a táj kinyílik.
- Aztán keletkezik.
2020. március 10., kedd
Harmadik találkozás a tanítóval
Néha a szellő zörgő faleveleket fúj a földön.
Karistolja a fülemet, kaparja a szívemet, felsérti a gyomromat.
A szörny hamisan mosolyog, de vigyora rémisztőbb a dühöngésénél.
Arcát mély ráncok barázdálják, a gonoszság lenyomatai.
Felejteni szeretnék, de hánynom kell, és csak kesergek.
Karistolja a fülemet, kaparja a szívemet, felsérti a gyomromat.
A szörny hamisan mosolyog, de vigyora rémisztőbb a dühöngésénél.
Arcát mély ráncok barázdálják, a gonoszság lenyomatai.
Felejteni szeretnék, de hánynom kell, és csak kesergek.
2020. január 27., hétfő
Férfi álmok
Apám álma szörnyűséges,
apám álma érthetetlen és sajnos némileg nevetséges,
apám nem tudja elmondani az álmát, mert folyton mást is el akar mondani,
apámnak mindig hivatkoznia és magyarázkodnia kell, ha valamit el akar mondani.
Az én álmom kesze-kusza,
az én álmom megérthető, de túlságosan komoly, ami mögötte lappang,
el tudom mondani az álmomat, de másra is felelnem kell folyton,
utalnom kell és sugalmaznom, ha valamit el akarok mondani.
A fiam álma gyönyörűséges,
a fiam álma kristálytiszta és mintha megcáfolhatatlan lenne,
a fiam álmai kinyilatkoztatások, amik bármikor bármilyen más beszédet megszakíthatnak,
a fiamnak elég csak mondani, amit mond, mert azt megmondja.
apám álma érthetetlen és sajnos némileg nevetséges,
apám nem tudja elmondani az álmát, mert folyton mást is el akar mondani,
apámnak mindig hivatkoznia és magyarázkodnia kell, ha valamit el akar mondani.
Az én álmom kesze-kusza,
az én álmom megérthető, de túlságosan komoly, ami mögötte lappang,
el tudom mondani az álmomat, de másra is felelnem kell folyton,
utalnom kell és sugalmaznom, ha valamit el akarok mondani.
A fiam álma gyönyörűséges,
a fiam álma kristálytiszta és mintha megcáfolhatatlan lenne,
a fiam álmai kinyilatkoztatások, amik bármikor bármilyen más beszédet megszakíthatnak,
a fiamnak elég csak mondani, amit mond, mert azt megmondja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)