Negyedik találkozás a tanítóval

1.

- Boldogtalan vagyok, mert elmúlik az élet, és nem tudom megtenni azt, amit elterveztem.
- Kevesebb tervet vagy több időt kérsz?
- Mindenképpen több időt, mert a terveim...
- Milyenek a terveid? Azt akartad mondani, hogy tökéletesek?
- Igen, valami olyasmit akartam mondani.
- Miért gondolod, hogy a terveid tökéletesek?
- Mert olyan szépen jöttek, fájdalom nélkül.
- Azonnal el kellett volna felejtened őket.

2.

- Boldogtalan vagyok, mert nem múlik az élet, és nincs erőm a terveimhez.
- Az éltedet nem veszem el, ne félj. Több erőt kérsz? Vagy talán képességet arra, hogy elfelejtsd a terveidet?
- Több erőt, több erőért könyörgök.
- Biztos? Nem lenne jobb a felejtés? Akkor nem akarnál még több tervet beteljesíteni.
- Ha ezeket elfelejteném, az az életem elvételével lenne egyenlő.
- Honnan gondolod, hogy az erő elég lesz?
- Mert lusta vagyok, a testem romlik és lehúz a mélybe. Ha lenne erőm, szárnyalhatnék.

3.

- Boldogtalan vagyok, mert félnek tőlem, és nem akarom megsemmisíteni őket.
- Szóval keresztülvitted?
- Igen, de nem az lett, amit elterveztem. Senki sem örül nekem, és azt hiszem, magának sem.
- Előtted jobb volt nekik?
- Igen, jobb. Az a gond, hogy nem olyanok, mint én, teljesen mások.
- Legyenek olyanok vagy csak lelkesen engedelmeskedjenek?
- Csak legyenek lelkesek, mert akkor még megmarad nekik az, akik voltak.
- Fura útra lépsz!

4.

- Boldogtalan vagyok, mert úgy tűnnek, mintha némák lennének, de mégis hallom őket.
- Imádkoznak hozzád?
- Igen, lehet. Hinni szeretnék bennük, de nem kívánok beavatkozni.
- Akkor egyesülniük kell veled. Ezt szeretnéd vagy mégis a tenyeredben tartod őket?
- Be kell őket kebeleznem, még akkor is, ha belőlük lettem, és még akkor is, ha nem is tudják, hogy ők teremtettek engem, sőt akkor is, ha csak tévedésből jöttem létre bennük.
- Hatalmamban áll, hogy meg nem születetté tegyelek, de akkor velem fogsz eggyé válni.
- Beleegyezem, de a bennem lévők még önállók lehetnek?
- A végtelen úgy burjánzik az elmékben, ahogy a tudat beszövi a világmindenséget.
- Hát legyen.

5.

- Boldogtalan vagyok, mert még mindig magamnál vagyok, holott fel szeretnék oldódni önmagamban.
- Tudod, hogy én önmagad vagyok? Én vagyok azok, ha megszólalok. Én vagyok azok, akikről nem akartál megfeledkezni a terveid miatt. Nem vagyok arra képes, amit elvársz tőlem.
- Ha mindezt meg tudod fogalmazni, akkor össze is tudsz zsugorodni. Egyetlen pontba?
- Igen, de csak veled együtt, sehogy máshogy.
- Hát akkor szüntessük meg a teret és az időt!
- Szüntessük meg egymást! Ne legyen többé te és én!
- Szüntessük meg a visszakövetkeztetést is!
- Szüntessük meg a tudatot!
- Adjuk fel a megfigyelést is!
- Azt nem tudjuk.
- De.

6.

- Talán a Valaha-Lesz a Valaha-Volt, de egyáltalán nem biztos.
- Ami ott kocorog, az itt hencereg, ugyanolyan fontos.
- Ami valaha lesz, az csak akkor lehet, ha valaha volt, ha pontos.
- A sejtésen túl önmaga a sejtés nem honolhat, ha okos.
- Aki ott honol, az a szüremkedésünk, az elvetemülten fondorlatos.
- Ha érzed az semmi érintését, semmivé válsz, és ez nem irtózatos.
- Előbb a táj kinyílik.
- Aztán keletkezik.