Nagyon régen, olyan 1999 tájékán N azt mondta nekem, hogy soha nem lehet tudni, hogy hogyan változtatjuk meg a gondolkodásunkat, és nem szabad soha kizárni azt, hogy gyökeresen mást fogunk mondani majd valamikor; ezért nem szabad elvetni a másik ember nézeteit csak azért, mert az nem egyezik a hitünkkel.
Köszönöm ezt N-nek, mert ma is így gondolkodom.
Amikor nekem ezt N mondta, éppen katolikus voltam, vagy inkább annak vallottam magam. Ma már nem vallom magam annak, és arra törekszem, hogy ne is valljak semmit elkeseredetten. Persze valahogy ez is elkeseredés. Fontosabb talán, hogy az önismeret ereje által kell törekednem arra, hogy ne erőltessem a nézeteimet másra. De hol a mérce? A nem "helyes" nézeteket vallókkal mit kell tennem? Mit kell tennem azokkal, akik éppen olyanok most, mint amilyen én voltam, amikor N-nel beszélgettem?
Nem tudom, hogy éppen most mit gondol N.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése