Két gyermekem van, persze nem is az enyémek igazán, hanem mindketten önmagukék. Ó, persze, az is igaz, hogy ők valóban az én gyerekeim, a feleségemtől és tőlem származnak. De ez csak jelentéstani torna.
Vajon a kis szellemiségük mennyire az enyém? Valahogy vallom az, hogy a gondolkodásmódot azok azok közegek építik fel, ahol a gyermek él. Velünk van a legtöbbet kapcsolatban, aztán kilép a magcsaládból, nagyobb közösségekbe kerül.
A felnőttek a gyerekeket felülről látják. Ha hátat fordítanak, a kobakjukat látjuk. A kobak egy ideig kézmagasságban van, és arra össztökél, hogy a gyermek buksiját megsimogassam. Ha például előttem megy, vagy ha csak azt érzem, hogy nagyon szeretem, vagy ha azt, hogy valamit helyre kell tenni. Mert valamiben téved az én kis gyermekem.
Akkor fogom, magamhoz ölelem, és a fejét a kezemben tartom, és simogatom. Csodálatos érzés ez. Én magam úgy vélem, hogy ilyenkor a tenyeremből valamilyen erők szabadulnak fel, és a koponyacsont (ahogy a fiam szanszkritül mondja: "kapalini") mögé hatolnak, és ott hatást fejtenek ki, és így is nyugtatják a kis szívet.
A taktitlis - tapintásos - inger nyilván hamar eljut a limbikus rendszerig az agy legbelsejébe, és ott érzelmeket vált ki, nagyon pozitív érzelmeket, amik eltüntetik a félelmet és a haragot, mintha cseppfolyósítanák az amygdalát.
De közben az egész visszahat rám is, és én is nagyon jól érzem magam. Olyannyira, mint egyébként nagyon ritkán. Közben szimatolhatom a kobak illatát, hallom a haj sercegését, érzem, hogy a fejbőr csúszkál a koponyacsonton. Finoman érzem, de megcáfolhatatlanul. Az idegszálainkon keresztül összekapcsolódik a testünk, és valahogy együtt létezünk.
De a simogatás nem tart örökké, eltávolodunk kissé, és akkor a folyamatok még mennek bennünk, felkavarodott aranycsillagok ezrei örvénylenek az auránkban. A talpunkon keresztül ezek a sugallatok a föld közepe felé áramlanak, ahol az óriási nyomásban forrongó arannyal együtt rezegnek. Ez az arany nagyon régen, szupernóvák robbanásakor keletkezett, a napunk körül örvénylett, majd a sok más fémmel együtt a bolygónk közepében raktározódott. Ott aranylik aranylóan a legaranyabb aranynál is lényegibben, amit a Föld felszínén valaha is láthatunk. A belső energiáink így összekötődnek a Maggal.
Aki megmondja nekünk az igazságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése