Valaha láttam egy festményt, huszadik századi. Egy fehér ruhás nő ül rajta. Fekete, rövid haja van, és a szeme színe is nagyon sötét. A háttér olyan, mint a puncspuding: egyszerre rózsaszín és sárga. És a nőnek a szeme döbbenetes. Azt kérdeztem ifjú koromban, hogy hogyan lehet a festő ennyire zseniális, hogy hogy a fenébe képes ilyen érzelmeket, ilyen múltat ábrázolni a szemen? Minek kell ahhoz történnie, hogy ilyen ihlete legyen egy festőnek? Biztos, hogy nem csak modell és festő kapcsolat jelent meg a festményen, hanem valami sokkal több is.
És akkor ma láttam a feleségem szemén a fényt, ahogy az okostelefonnal játszott. A fénynél sokkal éteribb és varázslatosabb volt, hogy a szem a feleségem szeme. Megértettem a festőt harminc éve távlatából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése