A tanító ott jön, ahol megjelenik bennem az elbizakodottság, azaz a nemtudás.
A tanító látja a nemtudást, mint egy hatalmas gödröt.
A tanító megbotránkozik a gödrön, mert nem tud tovább szántani az ekéjével.
A tanító szerezhet egy ásót, de a földeken kívülre kell bandukolnia, és akkor nem talál vissza.
A tanító talán fog egy gereblyét, hogy az egyenetlenséget azzal simítsa el, de a gereblyébe villám csaphat.
A tanító hátát talán hatalmas puttony nyomja, és abban lakozik az a gubó, amivel betömheti az ásító árkot, de a tanító gerince nem roppanhat meg, mert a tanító inkább olyan, mint egy szöcske, nem pedig olyan, mint egy teknős.
Sokan mondják, hogy az egyik napon a tanítokat tanulmányozó tudosók, felboncoltak egy szöcskét, de sehol sem találtak benne csontot. Másnap fogtak egy teknőst, fenyitották, és rendkívül rugalmas csontokat találtak benne, és csak néztek egymásra tanácstalanságtól óriás szemekkel.
Mások mondják, hogy ekkor a tudósok gyermekei rajzottak be a titkos tanok barlangjaiba, és anyjuk-apjuk arcán mepillantották a tanácstalanságot. Súgtak-búgtak egymás között, daloltak, kergetőztek és csúfolódtak. Nevetve kurjongatták, hogy minden tudós azonosul a tanulmányozottjával.
Erre egyesek azt felelték, hogy a gyermekek nem fogalmaznak ilyen bonyolultan, és hogy ezért hazugság az egész. Kandalló mellett kötögetve ott ültek körülöttük a nagymamáik is, és néha kölyökmacskát cirógattak.
Honnan veszik ezek, hogy a gyermekek csak azt kiabálták? - kuncogtak magukban az öreganyák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése