2018. április 5., csütörtök

Hogy mit hittem, és mi igazán a tanítás



Azt hittem,

hogy a tanítás

bölcsesség, mert nem megfontolva, okoskodva, hanem szelíden kell szólni,

tűnékenység, mert a leírt szónál több a kimondott, a kimondottnál több a kigondolt, a kigondoltnál több az ihletett, és az ihletettnél több az a tanítás, ami csak egy sóhaj, és a sóhajnál több a sóhaj vágya, és a vágynál több az önmegtartóztatás, de mégis ott van a tanítás,

kincs, mert úgy adod, hogy vissza nem kérsz semmit, mert az a tanítás, ami akár hálát vár cserébe, mit sem ér, de az ellentéte olyan érték, amelyért mindent érdemes feláldozni,

hirdetés, mert az ismerő jobban teszi, ha átadja a nem ismerőnek az ismeretlent, és ezt úgy teszi, hogy esetleg az is meghallja, aki erre nem kíváncsi,

simogatás, mert az a legjobb, ha a bánatos szív vígaszra talál, persze úgy hogy a múlt bánatát ne feledje, hogy az mindig ott derengjen, de mégse térjen vissza soha, mert mintha ez lenne a tanítás eredményessége,

boldogság, mert ha át tudom adni azt, ami legbelül van, érintkezhetek azzal, ami a másikban legbelül van, és ha sokakkal teszem ezt, megérezhetem azt, hogy milyen a mindenséggel eggyé válni, és az öröknek tűnő megfigyelőből létezővé válni,

és lebegés, mert tanítani azért kell, hogy a tudás terhét ne csak én viseljem, mert a tudás terhe önmagában végtelenül elviselhetetlen, mert az őrültek bilincsben tobzódnak, a józanok pedig engedelmeskednek a szárnyaiknak.


De tudom,

hogy a tanítás

nem bölcsesség, hanem inkább türelem,

nem tűnékenység, hanem inkább türelem,

nem kincs, hanem inkább türelem,

nem hirdetés, hanem inkább türelem,

nem simogatás, hanem inkább türelem,

nem boldogság, hanem inkánn türelem,

és nem lebegés, hanem inkább türelem.


Úgy hat, hogy csak úgy hat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése