2012. április 26., csütörtök

„Az a jó k.rva isten b.ssza teherbe!”

Hát, mitagadás, ebben a szófordulatban benne van maga a deviancia tudatosulása. A prostitúcióban talán az a legzavaróbb, hogy a szeretet pénzért szolgáltatja. Isten végtelen szeretete természeten ingyen van, mégis a kijelentés szerint inkább sok szenvedés által nyerhető csak el. A kopulációra utaló szó itt nem áll meg a puszta aktusnál, hanem fertilizációt is kíván. Azt akarja az illető, hogy az átok olyan mértékben fejtse ki a hatását, hogy az más generációkon is érezhető legyen. Eszméletlen bosszúszomjról van itt szó. A legmélyebb stigmáról, amit a társadalom belénk süthet. A bűnös ember nagyon jól tudja, hogy bűnös, tudja, hogy deviáns, tudja, hogy ennél már nem lehet rosszabb a marginalizációja, ezért dühöt érez, és tesz rá még egy lapáttal. A közösségből való kiszakadás kommunikációja. Az egyén úgy érzi, hogy érdemtelenül volt sikertelen a beolvadása. A siker a normáknak való tökéletes megfelelés, amit a közösség elismeréssel honorál. A káromkodó ember elveszti a kapcsolatát a közösséggel, és éppen ezért ártani akar neki. Szimbolikus értelemben minden társát meg akarja erőszakolni, sőt teherbe akarja őket ejteni. Azt akarja ezzel kifejezni, hogy a lázadó írmagot óhajtja továbbörökíteni, azaz meg itt tartunk Lucifernél, aki a társadalomellenesség és a szabadság együttes, ellentmondó és dinamikus szimbóluma.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése