2012. április 26., csütörtök

„Imádkozom értetek!”

Az emberek így fejezik ki a szeretetüket akkor, ha azt már nem lehet jobban kifejezni, vagy ha azt már szinte elcsépelték. Azt is kifejezik ezzel, hogy a közös megegyezés szerint járnak el velünk szemben. Minden tekintetben a közös megegyezés szerint, azaz: ez a kijelentés magában hordozza azt is, hogy az imádkozó személy nem biztos, hogy elismeri azt a személyt, akiért imádkozik, olyannak, amilyen. Ebben a kijelentésben benne van a regula is. Az is jellemző, hogy idősebb személy szokta fiatalabbnak mondani, de az is jellemző, hogy bajban nem levő szokta mondani, a bajban lévőnek. A regula ez utóbbi esetben nem a személyre vonatkozik, hanem a rendszerre. A kijelentés mögött az a meggyőződés is áll, hogy az imádkozó a közös megegyezés szerint a legjobban jár el. Ez esetben a legjobb, nem biztos, hogy egyezik a leghatékonyabbal. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a kijelentés nem lenne jóindulatú, hanem inkább azt mondom, hogy mindenképpen normalizáló is, sőt ateisták számára sértő is lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése