Sokan mondják, hogy ezt a szófordulatot a
börtönőrök az ötvenes években direkt mondták a foglyosított papoknak, sőt még
élvezték is, hogy a papok ezek után imára kulcsolták a kezüket, és keresztet
vetettek. Jézus anyja szűz volt, azaz férfi nem érintette, ezért az ő nemi szerve
az isteni tisztaság szimbóluma. Sőt, ha ezzel a magyar szóval illetjük, akkor
még magát Máriát is démonizájuk olyan értelemben, hogy a diskurzus során
megfosztjuk a szüzességétől, és a moralitási pólus másik fokán helyezzük el,
azaz prostituáltat formálunk belőle, mintha ő fűvel-fával összejárna.
A tisztaság a társadalomban a jószándékot és a
jóindulatot jelenti, összességében talán a humanizmust, az emberi méltóság
teljes és vitathatatlan elismerését, az értékességet. Az érték ez esetben a köz
megegyezésének függvénye. A megegyezés ez esetben a legszéleskörűbb. A szűz
lányok megbecstelenítése mindig is nagy bűn volt, és lesz is. Ez a káromkodás
is lázadás, a reménytelenség és a kitaszítottság kifejezése.
A káromkodásnak társadalmi jelentősége is van.
Bizonyára megvizsgálták, hogy anno, az ötvenes években mivel lehetne a
legjobban megsérteni a rendszer ellenségeit, és azt találták, hogy ezzel a
rigmussal. Ilyen szempontból Isten forrásának beszennyezése lehet ez a
kijelentés. Azaz isten a régi, a megszokott, az unt, az utált, az impotens; és
az istentagadás az új, a szokatlan, a friss, a szerethető és a hatékony.
Legalábbis hazánkban az ötvenes években.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése